Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiderült, hol fognak állomásozni a határvadászok - elindult a toborzás

Hírek2022. júl. 27.Dajkó Ferenc Dániel

Újabb részletek derültek ki a határvadászokról. Az alapilletmény mellett számos pótlék, évi 200 ezer forint cafeteria, és különböző juttatások is járnak majd. A most felvételt nyerő 2208 fő 5 megyében fog majd szolgálni. A legtöbben Bács-Kiskun megyében állomásoznak majd, de még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lesznek határvadászok. Térképen mutatjuk, hol zajlik a toborzás, és hol fognak szolgálatot teljesíteni a határvadászok.

Különleges juttatások és cafeteria

Nem telt el sok idő azóta, hogy a kormány július 8-án döntött a szerződéses határvadász jogviszony létrehozásáról a Rendőrség kötelékén belül. A későbbiekben az is kiderült, hogy a 4000 határvadászból idén nyáron első körben 2200 főt fognak toborozni, majd a későbbiekben további 1800 főt. A határvadászok bérezéséről itt írtunk bővebben. Az alapilletmény mellett a leendő határvadászoknak szolgálati, idegennyelv-tudási, éjszakai, valamint készenléti pótlékokok és évi 200 ezer forint cafeteria-juttatás is jár.

Érdemes kiemelni, hogy a Rendőrség egyéb juttatásokat is biztosít, amelyek vonzóvá tehetik a munkát. Többek közt utazási költségtérítést; szállást, vagy lakbértámogatást; fogászati kezelés-, kontaktlencse-, vagy szemüveg készítés költségtérítését; szociális segélyt, születési segélyt, beiskolázási segélyt, temetési segélyt. 

Mobil toborzó csoportoknál is lehet jelentkezni

A toborzás azóta elindult így mostmár bárki jelentkezhet határvadásznak, aki betöltötte a 18. életévét, de még nincs 55. éves, büntetlen előéletű, legalább alapfokú iskolai végzettségről (8 évfolyam sikeres elvégzéséről) kiállított bizonyítvánnyal és magyar állampolgársággal rendelkezik - derül ki a police.hu-n megjelent sajtóközleményből. A határvadászoknak természetesen a Rendőrség egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági követelményeinek meg kell felelniük.

A toborzás a következő helyeken zajlik:

A határvadászok összesen öt megyében fognak szolgálatot teljesíteniForrás: police.hu

Négy hetes lesz a képzés

A Rendőrség 3 évre köt szerződést a felvételt nyert jelentkezőkkel, ez további 3 évvel meghosszabítható. 

A képzés rövid, mindössze 4 hetes lesz. A határvadászoknak ezalatt 180 darab 40 perces tanórán kell majd résztvenniük. Ezalatt a rendészeti szakmai és jogi ismeretek mellett lövészeti és intézkedéstaktikai, valamint határrendészeti, határőrizeti és határforgalom-ellenőrzési ismereteket is elsajátítanak.

Öt megyében fognak szolgálni

Végül a kiképzett határvadászokból majd egy határvadász ezredet hoznak létre, amit századokra fognak tagolni. A határvadászok összesen öt megyében fognak szolgálatot teljesíteni, a következő elosztásban:

  • 14 század, azaz 1320 fő Bács-Kiskun megyében fog szolgálni. A megyén belül 632 fő Hercegszántónál, 216 Bácsbokodnál, 240 fő Bácsalmásnál és 232 fő Kelebiánál fog szolgálni.
  • 6 darab század, azaz 648 fő Csongrád-Csanád megyében fog állomásozni. Ebből 400 fő Szegedre, 144 fő Kiszomborra és további 104 fő Nagylakra lesz majd beosztva.
  • Békés megyében egy század, összesen 88 fő védi majd a határt. 36 fő Battonyán, 24 fő Lőkösházán, 28 fő Gyulán települ.
  • Hajdú-Bihar megyére szintén egy század, össszesen 92 fő jut. Biharkeresztesen 44 fő, Létavértesen 16 fő, Nyírábrányban 32 fő szolgálhat.
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is egy századot állítanak fel, 60 fős állománnyal. Csengerben 24, Beregsurányban 12, Záhonyban 24 fő fogja ellátni a határvadászi feladatokat.
Forrás: police.hu

Önálló intézkedésre is jogosultak

A határvadászokat komoly jogkörrel ruházták fel. A következő indtézkedésekre lesznek jogosultak:

  • igazoltatás
  • dolog helyszíni elvétele
  • fokozott ellenőrzés
  • ruházat, csomag és jármű átvizsgálás
  • elfogás, előállítás
  • idegenrendészeti intézkedés
  • határforgalom ellenőrzés
  • járványügyi intézkedések tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben
  • helyszínbiztosítás
  • A SIS-ben (Schengeni Információs Rendszer) elhelyezett rejtett ellenőrzésre irányuló figyelmeztető jelzés végrehajtása és határbiztosítási távoltartás

A határvadászok önálló intézkedésre és kényszerítő eszközök alkalmazására is jogosultak lesznek. 

A Rendőrség az alábbi látványos toborzóvideót tette közzé:

(A borítókép forrása: police.hu)