Migrációkutató: egymillió ember érkezett csak Németországba

Térjünk vissza az előzményekhez. Röviden hogyan lehetne összefoglalni azokat az okokat, amelyek a 2014-es migránsválsághoz vezettek, ami hazánkat is elérte?

A robbanás az előző évben, 2013-ban történt. Két dolog is történt egyszerre: megindult egy Koszovóból érkező hullám, ami elsősorban Magyarországot és Németországot érintette. Ezzel egyidőben látványosan nőni kezdett a Líbia felől érkező migránsok száma, ami már abban az évben majdnem 60 000-re rúgott. Ekkor már egyébként az első olasz misszió be is indul a Földközi-tengeren, hogy visszaszorítsák az embercsempészetet, ezzel fékezve a migrációs hullámot.

A 2014-15-ös nagy migránshullám elsősorban a 2011-es arab tavasz közvetlen következménye, a szír és a líbiai polgárháború emberek százezreit indította útnak Európa felé.

Az Európai Unió láthatóan egyáltalán nem volt felkészülve ilyen mértékű válságra.

Bizonyos területek, főként Líbia kapcsán elég határozottan lehetett feltételezni, hogy mi fog történni. Az, hogy az ottani kapu kinyílt, egyértelművé tette, hogy merre fog elindulni a tömeg. Erre még fel is lehetett volna készülni,

az az óriási migránsszám azonban, amely Törökországon és a Balkánon keresztül érkezett, valóban meglepte Európát. Ekkora tömegre egyszerűen nem lehet felkészülni. Ezért történt, hogy a bevándorlási rendszerek részben összeomlottak, és a magyar határkerítés felépültéig gyakorlatilag a nyitott kapuk elve érvényesült.

Nézzük meg Németországot: a mai napig a 2015-ben beáramlott tömegekkel próbál valamit kezdeni. Ha ilyen tömegben vándorolnak be egy országba, az kezelhetetlen helyzeteket eredményez.

Németország esetében mekkora számról beszélhetünk? Angela Merkel 2015-ben híressé vált mondata szerint a politikai menedékjogot kérők számának nincs felső korlátja…

Nagyjából egymillió ember érkezett Németországba, ennek kevesebb, mint a fele kapott valamilyen menekült státuszt, a gond ott kezdődött, hogy a többieket sem sikerült kitoloncolni. Az a baj ezekkel a politikai nyilatkozatokkal, hogy az elhangzásuktól több ezer kilométerre mindenki úgy értelmezi őket, ahogyan akarja, és olyan kontextusba helyezi, amilyen neki megfelel. Ebben az esetben például úgy, hogy „nyitva a kapu, szabad a bejárás”.

Pedig Merkel a jogosulatlan menedékkérők hazaküldéséről is beszélt, de ez a mondat már elsikkadt. Beiktatása után egyébként Joe Biden amerikai elnök futott bele egy hasonlóan kellemetlen szituációba, amikor arról beszélt, hogy egy bevándorlási reform keretében állampolgárságot adna több millió illegális migránsnak.

Csakhogy ő a már az Egyesült Államok területén tartózkodókra utalt, kijelentésének hatására azonban mintegy másfél millióan torlódtak fel a határ mexikói oldalán, ott ugyanis az embercsempészek nem nagyon hangoztatták a teljes kitételt.

Az imént szóba hozta Törökországot. Mennyire játszik jelentős szerepet az európai migráció tekintetében?

Törökország abszolút domináns. A friss statisztikák alapján még mindig 3,7 millió szír és további félmillió afgán és iraki menekült tartózkodik az ország területén.

Törökország ezzel jelentős alkupozícióba került az Európai Unióval szemben, hiszen ha megnyitja a határokat Európa felé, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Egész Európára jellemző a tanácstalanság, ki így, ki úgy igyekszik kezelni a válságot. Létezik egyáltalán legalább nyomaiban egységes migránspolitika az Unión belül?

Nem létezik. Egyrészt, mert a migrációs politika alapvetően tagállami hatáskör. Másrészt, mert bár történtek kísérletek az álláspontok harmonizálására, az elmúlt hat-hét évben alig történt előrelépés ez ügyben, már az is nagy eredmény, hogy egyáltalán ki lehet mondani: az illegális migráció olyan veszélyes folyamat, amit meg kell állítani - ez egyébként nagyban köszönhető a magyar erőfeszítéseknek a déli határszakaszon, illetve a magyar kormányzat 2015-től konzekvensen képviselt pozíciójának. Elméletben egységes az az álláspont is, hogy az Unió területére ne az jöjjön be, aki csak akar, olyan indokkal, ami éppen eszébe jut. A gyakorlatban mégis ezt látjuk.

Aggasztó, hogy mennyire nem működnek a különböző jogi és politikai problémák és konszenzushiány miatt a kitoloncolási eljárások sem: aki bejut az EU területére, annak nagyjából 80-85 százalék esélye van arra, hogy itt is marad, hiába derül ki a menedékkérők mintegy 60 százalékáról, hogy semmilyen valós tartalom nincs a kérelme mögött, szimplán gazdasági migráns.

Pedig a schengeni egyezmény alapján azt gondolhatnánk, hogy a közös határok védelmének ügyében nem lehetne vita.

Súlyos problémákat okoz a tagországok eltérő jogi értelmezése. Az alapelv az, hogy a schengeni határokat védeni kell. A gyakorlatban abban a pillanatban, ha ezt egy tagország megteszi – Magyarországnál jobb példát nem is lehetne mondani, de említhetnénk a lengyel-belorusz határt is –, azonnal támadások indulnak az adott ország ellen a túlmotivált jogi és humanitárius szervezetek és politikai szereplők részéről.

Pedig a képlet végtelenül egyszerű: ha nem védjük az európai határt, akkor kontrollálatlanul fognak jönni az emberek.

A különféle jogi értelmezések mégis a végletekig bonyolítják a kérdést.

A genfi egyezmény pontosan tisztázza a menekültek és a befogadó ország jogait, kötelességeit, egyes kormányok és politikusok mégis igyekeznek a legtágabban értelmezni azt. A konvenció ugyanis kimondja, hogy az adott állam területére csak akkor fogadható el a jogellenes belépés, ha a menedéket kérő egy olyan állam területéről teszi ezt meg, ahol élete vagy szabadsága veszélyeztetve volt, és azonnal jelzi belépését a hatóságoknak.

Illetve azt, hogy a legközelebbi biztonságos ország köteles erre.

Az európai illegális migráció esetében ezt sokan nem veszik figyelembe.

Azt látjuk, hogy a nagy tömegek több olyan országon át jutnak el az Unió területére, ahol semmilyen bántódás nem éri őket, és nyugodtan kérhetnének menekült státuszt.

Ők mégis Németországba vagy Franciaországba akarnak eljutni, illegális határátlépésekkel.

Ha valaki szóvá teszi, hogy miért is kellene olyan embereket az Európai Uniónak befogadni, akik magukra menekültként hivatkozva még azt is megszabják, hogy melyik ország fogadja be őket, akkor jön a megszokott ellenérv, hogy a tranzitországoknak nem elég fejlett a menekültügyi rendszerük, nem elég biztonságosak és fejlettek. E logika alapján persze ezt minden országról el lehetne mondani, hacsak nem éppen Liechtensteinen keresztül megy keresztül egy migránstömeg.

Rengeteg vita övezte a kvótarendszert. Volt egyáltalán bármiféle értelme?

Nem sok. Úgy vélem, a kitalálásának pillanatában pontosan lehetett tudni, hogy alkalmazhatatlan lesz.

Az alapelv a frontországok tehermentesítéséről teljesen rendben van, de ezzel a módszerrel ez kivitelezhetetlen. Túl azon, hogyan sérülnek a nemzeti szuverenitások, eleve komolytalan az ötlet. Például attól, hogy valakinek azt mondjuk, Lengyelországban kell maradnia, mert oda osztották be a kvótarendszer alapján, még nem fog Lengyelországban maradni. És mi lesz a többiekkel, akikkel már nem tudnak mit kezdeni a kvótaszámok? Ez tüneti kezelésnek is rossz, ráadásul továbbra is megmarad a fő probléma: még mindig azzal foglalkozunk, hogyan kezeljük az Európába érkező tömeget, nem pedig azzal, hogyan lehetne csökkenteni az életüket kockáztatva útra kelők számát.

A járványnak volt észrevehető hatása, lassult a migráció?

2020 márciusától kezdve, amikor Európába megérkezett a járvány, rendkívül látványos volt a visszaesés. A Földközi-tengeren az átkelések száma gyakorlatilag 3-4 hónapra majdnem lenullázódott.

Ez persze megint felveti a kérdést, hogy valóban háborús menekültek-e ezek az emberek, akik nem gazdasági érdekből, hanem az életüket féltve próbálnak Európába jutni.

2020 nyara után ismét növekvő tendenciáról beszélhetünk, tavaly pedig már gyakorlatilag a 2017-es adat közelébe jutott az illegális határátlépések száma, annak ellenére, hogy a pandémia miatt a legális határátlépések továbbra is rendkívül komplikáltak maradtak.

Az afganisztáni NATO-kivonulásnak milyen hatásai lehetnek az illegális migrációra?

Egyelőre azt látjuk, hogy az a hullám nem érte el Európát. Ez nagyrészt köszönhető a köztes államok, köztük Törökország és Görögország határzárásának.

A tálib hatalomátvétel jelentősen csökkentette az Európába és a környező országokba menekült afgánok lehetőségeit, például azt, hogy anyagilag megerősödve hazatérnek, és ott próbálnak meg boldogulni. A kelet-mediterrán útvonal forgalma érezhetően csökkent, az aktivitás inkább a nyugat-afrikai és a nyugat-atlanti útvonalakra jellemző.

Említette a lengyel-belarusz határt. A lengyel miniszterelnök határozott véleménye, hogy a migránsok ottani megjelenése brutális kísérlet Európa destabilizálására, utalva arra, hogy a migránsok abban a szituációban csupán feláldozható gyalogok egy politikai sakkjátszmában. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

Teljes mértékben.

Vannak, akik a hibrid háború kifejezést használva egyenesen arról beszélnek, hogy Lukasenka elnök fegyverként használja a bevándorlókat. Az Unió 2020 októbere óta több korlátozó intézkedést vezetett be Fehéroroszországgal szemben, és nem ismeri el az elnökválasztás eredményét. Lukasenka elnök egyértelmű politikai nyomásgyakorlásra használja fel a migránsok tömegét, tudja, hogy ezt a kártyát ki tudja játszani Európa ellen annak érdekében, hogy elismerjék legitimitását és enyhítsen a politikai karanténon. Arra viszont sem Litvánia, sem Lengyelország nem volt felkészülve, hogy Lukasenka döntése nyomán ezrével jelennek meg a közel-keleti migránsok a határainál. De úgy tűnik, kemény kézzel képesek rendet tartani, így ez a fajta nyomásgyakorlás Lukasenka részéről nem fog eredményre vezetni.

Magyarországot fenyegetheti egy keletről, Ukrajna felől érkező migrációs hullám veszélye?

Felmerül az a lehetőség, hogy Lukasenka esetleg Ukrajna felé irányítja a migránsokat, miután a lengyel határnál nem járt sikerrel. Jelen pillanatban nincs erre utaló jel, de a lehetőségét is komolyan kell venni.

Afganisztán után újabb misszió vár a Magyar Honvédség katonáira, ezúttal Maliban. Miért fontos Magyarország szempontjából, hogy különleges műveleti katonáival csatlakozzon a Franciaország vezette TAKUBA harci kötelékhez?

A Mali-Niger-Burkina Faso által határolt területen súlyos problémák vannak. A Száhel-övezet ben nagyobb mértékben mintegy 10 éve jelentek meg a dzsihadista terrorcsoportok, a belbiztonsági helyzet annyira instabil, hogy az ENSZ és az EU is missziót indított a térségben, míg a franciák a Barkhane hadművelettel igyekeztek konszolidálni a helyzetet – eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel. A TAKUBA harci kötelék elsődleges feladata az, hogy a mali kormányerők képességeit növeljék meg annyira, hogy azok hatékonyan tudják felvenni a harcot a terrorcsoportokkal. A magyar részvétel oka ugyanaz, ami a csatlakozó európai országoké: a térség valóban Európa érdekszférája, az ott kirobbanó válságok hatását előbb-utóbb az Unióban is érezni fogjuk, ahogyan már érezzük is az illegális migráció kapcsán.

Migrációs szempontból mennyire súlyos ott a helyzet?

Óriási problémát jelenthet. A Burkina Faso-Niger-Mali határvidéken nagyjából 3,5 millió külső és belső menekült torlódott össze, a Száhel-övezetben más részeiben további 2,8-3 millió. Jelenleg még azt látjuk, hogy ezek az emberek alapvetően az országokon belül mozognak, ám az elmúlt 2-3 év statisztikáiból ugyanakkor világosan látszik, hogy a térségből érkezők már jelen vannak a migrációs útvonalakon, egyre többen kelnek útra a Kanári-szigeteken át az Unió felé. Kulcskérdés tehát, hogy a problémát keletkezési szinten kezeljük, és ne engedjük Európa határáig jutni.
Fotó: MTI, Gyurkovits Tamás / MCC