Klicsko: 160 helyi lakos, köztük öt gyerek halt meg eddig Kijevben

Hírek2023. feb. 24.MTI

Az ukrán fővárosban Oroszország agressziója következtében egy év alatt 160 helyi lakos vesztette életét, köztük öt gyermek - közölte pénteken Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere a Telegramon.

A Moszkva által Ukrajna ellen indított háború kezdetének első évfordulója alkalmából készített összesítésében a városvezető kiemelte még, hogy Kijevben egy év alatt 680 légiriadó volt, és az orosz erők támadásai következtében több mint 700 épület rongálódott meg. Hozzátette, hogy Kijevben több mint 229 000 belső menekültet tartanak nyilván, köztük 40 000 gyermeket.

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon köszönetet mondott mindenkinek, aki védi Ukrajnát, és kijelentette, hogy biztos Ukrajna győzelmében. "Rendkívüli képességünk alapjai az emberek, akik betonból és vasból vannak. Hétköznapi emberek, hétköznapi hősök, akik köztünk járnak. Nekik köszönhetjük, hogy életben maradtunk, és győzni fogunk" - fogalmazott a főparancsnok.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál kormányzók jelentéseiből készített összefoglalójában azt írta, hogy az elmúlt napban az orosz erők kilenc ukrajnai régiót tartottak tűz alatt, éjszaka rakétatámadást indítottak a Donyeck megyei Kramatorszk és Szvjatohirszk ellen, ahol egy rakéta esett az egyik vállalkozás területére, továbbá 73-szor lőtték Herszon megyét.

Volodimir Zelenszkij elnök videóüzenetében arról tájékoztatott, hogy Herszonban az orosz támadások következtében megsérült egy fővezeték, amely mintegy 600 ház fűtését biztosította, emiatt több mint 40 ezer ember maradt fűtés nélkül.

Az ukrán vezérkar pénteki harctéri helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az elmúlt napban az ukrán erők mintegy száz ellenséges támadást vertek vissza öt irányban.

"Az Oroszországi Föderáció már egy éve folytat teljes körű fegyveres agressziót Ukrajna ellen. Most fő erőfeszítéseit a Harkiv megyei Kupjanszk, valamint Donyeck megyében Liman, Bahmut, Avgyijivka és Sahtarszk irányokban történő támadó hadműveletek végrehajtására összpontosítja" - írta a kijevi katonai vezetés. Legfrissebb összesítése szerint eddig hozzávetőleg 146 820 orosz katona halt meg Ukrajnában, közülük az elmúlt napban 970-en. Az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett 13 orosz harckocsit és 11 tüzérségi rendszert.