Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Túlzott optimizmus és rendkívüli juttatások: Az ÁSZ rávilágított a brutális költségvetési hiány okaira

Hírekegy órájaBalogh Zsuzsanna

A túlzottan optimista növekedési tervek és az év elején kifizetett több százmilliárdos rendkívüli juttatások miatt a kormány kénytelen volt közel 3 ezer milliárd forinttal meg emelni az idei költségvetési hiánycélt. Az Állami Számvevőszék friss elemzése rávilágít, miért kellett teljesen átszabni az idei büdzsét.

Az idei év költségvetési hiányát még 4 218 milliárd forintban határozták meg, ám az idén módosított törvényjavaslat ezt 7 110 milliárd forintra, 68 százalékkal megemelte, a különbség tehát majdnem 3 ezer milliárd forint. Mi okozza ezt a brutális hiányt, ami még annak ellenére is gigantikus, hogy jelentősen csökkentek a kamatköltségek?

A 2026-os eredeti költségvetési törvényt még tavaly júniusban szavazta meg az Országgyűlés. Ekkor még nem volt ismert, hogy a tavalyi hátralevő részében milyen a költségvetést érintő folyamatokkal szembesül a magyar gazdaság, és a nemzetközi és hazai folyamatok hogyan hatnak majd a tervezett bevételekre és kiadásokra  A költségvetés 5 738,7 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt tavaly év végén, ami a tervezett hiányhoz képest 40 százalékkal magasabb volt – írja az Állami Számvevőszék az idei első félév költségvetési folyamatairól szóló elemzésében. 

Idén az év első felében 3 382,2 milliárd forint pénzforgalmi hiány keletkezett, ami a módosított éves terv 47,6 százaléka. Bár a februári és márciusi kiugró kiadások után májusban és júniusban már többlettel zárt a költségvetés, a hiány év eleji felhalmozódása magas maradt. Az adóbevételek összességében jól teljesítettek (az áfa és az szja kiemelkedően alakult), azonban a módosítás csökkentette a vállalkozási terhek és a fogyasztáshoz kapcsolódó adók előirányzatait a kedvezőtlenebb makrofolyamatok miatt. Az uniós pénzek jelentős részének beérkezése csak az év vége felé várható.

Miért szállt el ilyen mértékben a hiány?

Rossz tervezés: A 2026-os eredeti költségvetés még jóval magasabb, 4,1 százalékos GDP-növekedéssel számolt erre az évre, ennek azonban a fele sem fog teljesülni, ami a vállalatok részéről kisebb adóbefizetést tesz lehetővé. A túl optimista tervezésre annak idején a Költségvetési Tanács is felhívta a figyelmet. A módosított költségvetés 2 százalékos növekedési ütemmel kalkulált, de az első féléves GDP csak 1,7 százalékkal nőtt, tehát a módosított büdzsé is jelenleg túl optimistának tűnik.

Előre nem látható energiaválság: Amire még év elején sem lehetett még számítani, az az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság és hozamemelkedési hullám, ami alapjaiban szabta át a növekedési lehetőségeket.

Magasabb kiadások és új tételek:

Az év elején komoly terhet jelentettek a rezsivédelmi támogatások: a különösen hideg tél miatt a januári számla egy részét magára vállalta a költségvetés.

A 14. havi nyugdíj egy hetének visszaépítése, a rendvédelmiek egyszeri juttatásai, valamint az otthontámogatások is extra tételek voltak:

Közfeladatot ellátó munkavállalók otthontámogatása: Egy év közben bevezetett, jelentős lakhatási/otthontámogatási juttatási csomag.

Hathavi fegyverpénz / juttatás: A rendvédelmi és honvédelmi szervek munkatársai egyösszegű, hathavi illetménynek megfelelő rendkívüli juttatást kaptak.

Kiegészítő bányajáradék visszafizetése: Visszafizetési kötelezettségek az energia- és bányászati szektorban.

Januári rezsitöbblet átvállalása: Az év eleji rezsiköltségekkel kapcsolatos lakossági vagy intézményi többletterhek átvállalása.

Az első félév végi magas összegű hiányt az eredményezte kiadási oldalon, hogy februárban, márciusban és áprilisban jelentős összegű kifizetések történtek, különösen a rezsivédelmi támogatásokkal (a három hónapban együttesen 468,9 Mrd Ft összegben), a nyugellátásokhoz kapcsolódó februárban kifizetett 13. havi nyugdíjjal és ellátásokkal (579,3 Mrd Ft), valamint a 14. havi nyugdíj és ellátások egy heti részével (144,8 Mrd Ft) összefüggően. Egyszeri, hathavi juttatást kaptak a rendvédelmi és honvédelmi szervek munkatársai, erre 450 milliárd forintot különítettek el és fizettek ki a költségvetésben. Emellett februárban kb. 160 Mrd Ft összegű kifizetés történt az állami és közfoglalkoztatottak otthontámogatásával összefüggésben, amit eredetileg nem terveztek be a költségvetésbe

Az egyszeri juttatások jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a költségvetés hiánya már az év első négy hónapjában elérte a 3 849,8 milliárd forintot.

A hiány június végére 3 382,2 milliárd forintra csökkent, melynek főbb okai:

  1. Többlet májusban és júniusban: Az első négy hónap kiugró kifizetései után az ötödik és hatodik hónapban a költségvetés központi alrendszere már többlettel zárt.
  2. Alacsonyabb kamatkiadások: Az előző év azonos időszakához képest az államadósság finanszírozásához kapcsolódó kamatkiadások nominálisan több mint 900 milliárd forinttal alacsonyabbak lettek, ami komoly mozgásteret biztosított a kiadási oldalon.

A 2026-os költségvetés módosítását augusztus 31-én nyújtotta be a kormány, és az Országgyűlés szeptember 8-án kezdte meg az általános vitáját. A módosított költségvetés alapján mind a bevételek, mind a kiadások nőnek 2026-ban, emellett a pénzforgalmi hiány 7 110,1 Mrd Ft-ra nő.