Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Közösen lépnek fel a "zöldre mosás” ellen az OECD országok

Hírek2024. okt. 10.MTI

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fogyasztópolitikai bizottságának első miniszteri szintű ülésén elfogadták a fogyasztók kettős átmenet keretében történő hatékony védelméről szóló nyilatkozatot, melyhez a fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) is csatlakozott - jelentette be csütörtökön a minisztérium.

A közlemény ismerteti, hogy Fogyasztók a zöld és digitális átállás középpontjában címmel kétnapos miniszteri szintű ülést tartott az OECD fogyasztópolitikai bizottsága a fogyasztókat napjainkban érintő legfontosabb kihívásokról és az azokra adható szakpolitikai válaszokról.

Ez az első alkalom, hogy a fogyasztóvédelemért felelős miniszterek és vezetők közösen járják körbe a fogyasztói politika jövőjét érintő olyan kiemelt kérdéseket, mint az online térben terjedő újszerű tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal, megalapozatlan környezeti állításokkal és a „zöldre mosás” jelenségével szembeni fellépés lehetőségei és eszközei.

Az ülés kiemelten foglalkozott az online termékbiztonság újszerű kihívásaival. A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium részéről Gerlaki Bence gazdaságfejlesztési stratégiáért és kifektetésért, fogyasztóvédelemért, valamint kereskedelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: 

a hazai fogyasztóvédelem középpontjában a családok védelme áll, Magyarország pedig rendre élen jár a fogyasztók életére, egészségére és biztonságára veszélyt jelentő termékek felkutatásában és kiszűrésében.

Hozzátette, hogy a digitalizáció gyors előretörése a piacfelügyeleti hatóságokat is új kihívások elé állítja, ezért különösen fontos a fogyasztóvédelmi és termékbiztonsági előírásokat sokszor figyelmen kívül hagyó, Európai Unión kívüli online piacterekkel szembeni fellépés.

Számos hatósági ellenőrzés alátámasztotta, hogy a különböző piactereken elérhető, alacsony áron hirdetett termékek – amellett, hogy súlyos károkat okoznak az európai gazdaságnak – sokszor a legalapvetőbb termékbiztonsági előírásoknak sem felelnek meg, azaz rendkívül súlyos veszélyt jelenthetnek a fogyasztók számára.

A kérdéskör összetettsége miatt fontos a piacfelügyeleti és vámhatóságok fokozott együttműködése, a fejlett digitális technológiákon alapuló ellenőrzési megoldások kifejlesztése és alkalmazása, illetve az online próbavásárlásokkal történő mintavételezés fokozása.

Cél, hogy az online piacterek kínálatában csak biztonságos termékek legyenek elérhetők, a piacterek üzemeltetői pedig a hatóságokkal szorosan együttműködve tegyenek meg minden szükséges lépést az átlátható, jogszerű működés és biztonságos termékkínálat biztosítása érdekében - idézte a helyettes államtitkárt az NGM közleménye.

Az ülés keretében került sor a lítium akkumulátorok biztonsági kockázatairól szóló, egészen jövő év elejéig tartó globális szemléletformáló és tudatosságnövelő kampány útnak indítására, melyhez 25 OECD tagállam, köztük Magyarország is csatlakozott.

A lítium akkumulátorral működő villamos termékek laboratóriumi vizsgálata részét képezi a fogyasztóvédelmi hatóság 2024. évi ellenőrzési és vizsgálati programjának, a kampányban való részvétellel pedig biztosítható, hogy mind a fogyasztók, mind a vállalkozások tisztában legyenek a lítium akkumulátorok biztonságos használatához szükséges alapvető tudnivalókkal - hangsúlyozta az NGM.