Közvéleménykutatás: a nemzeti érdek fontosabb, mint az unió
HírekAz Európai Unió 2021 tavaszától egy éven át konferenciasorozat keretében méri fel az európai polgároknak az unió jövőjével kapcsolatos véleményét, s annak eredményei alapján az uniós testületek iránymutatásokat kívánnak megfogalmazni a fejlődés irányait illetően. A rendezvénysorozat igen érzékeny időpontban történik, hiszen az öreg kontinens éppen egy identitásválság kellős közepén van, s nemzetközi szinten zajlik a nyílt vita a nemzetállam-pártiak és az államközi fúziót erőltető föderalisták, azaz az európai szuperállam-hívők között.
A fentiek miatt határozta el a polgári és nemzeti értékek iránt elkötelezett SDG. (Soli Deo Gloria) Alapítvány, hogy közvéleménykutatás segítségével deríti fel a magyar állampolgárok véleményét a szuverenitás témaköréről. Az országosan reprezentatívnak minősülő felmérés telefonos kutatás útján készült 2021 nyarán.
Fontos pontja volt a vizsgálatnak, amikor azt kérdezték a résztvevőktől, hogy mit gondolnak a nemzeti szuverenitásra ható külső tényezők kapcsán tett különféle állításokkal.
A teljes népesség több, mint kétharmada egyetértett a következő kijelentésekkel:
- A magyar kormánynak tennie kell a globális cégek átlátható hazai működéséért (70 százalék);
- A magyar kormánynak tennie kell azért, hogy a nemzeti hovatartozás fontosabb legyen az európainál (69 százalék);
- A magyar kormánynak fel kell lépnie a külföldi befolyás ellen (69 százalék).
Ezen a kérdések olyan közös nemzeti minimumot alkotnak, amelyekben a legtöbben egyet értenek, függetlenül nemtől, kortól, iskolai végzettségtől vagy éppen anyagi helyzettől.
Ötven százalékos vagy afeletti támogatást kaptak az alábbi állítások:
- Magyarország politikai súlya a hivatalban lévő kormány munkája révén felértékelődött (51 százalék);
- Nem érdemes a nyugati megoldásokat a mi problémáinkra ráerőltetni, mert a saját megoldásaink jobbak (50 százalék).
Ezeket is olyan kérdésnek tekinthetjük, amelyek a magyar identitás közös metszetébe tartoznak. A kutatás értelmében
a magyarok relatív többségének elképzelésével találkozik még az a vélemény, miszerint a magyar kormánynak meg kell akadályoznia, hogy Brüsszel növelje hatalmát (48 százalék), mert Magyarországnak nem érdeke az európai egyesült államok létrehozása (48 százalék), valamint a sokszínűség mint érték népszerűsítése a liberálisok céljait szolgálja (48 százalék).
A visszajelzések alapján megállapítható, hogy Magyarországon az egyértelmű többség a nemzeti kultúra és a gazdaság védelmezését várja el az aktív, cselekvő államtól, továbbá a magyarok nem hívei a jelenleginél szorosabb európai államközi együttműködésnek, ami kifejezetten rossz hír az uniós szuperállam rajongóinak.
A friss közvéleménykutatás szerint az átlagos magyar állampolgárok határozottan a nemzet javát helyezik az uniós vagy nagyhatalmi érdekek elé, s ezt minden hazai politikai erőnek figyelembe kell vennie az Európa jövőjéről szóló diskurzusban.