Létrejött a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete – az USA nélkül

Hírek2018. júl. 18.Növekedés.hu

A világgazdaság egyharmadát és összesen 740 millió lakost érint az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezmény, amelyet négy év tárgyalás után július 17-én hoztak tető alá. A japán autók 10 százalékos behozatali vámját is eltörlik, ahogy az európai mezőgazdasági termékekét is. Az amerikaiak kilépése miatt kútba esett USA-EU szerződés helyett tehát ez lett a világ legnagyobb volumenű szabadkereskedelmi zónája. A világ legnagyobb szabadkereskedelm övezetéről szóló megállapodás több szempontól is különös jelentőségű. Egyrészt a két gazdasági nagyhatalom, az EU és Japán közötti egyezség

az amerikai-kínai, illetve az amerikai-európai kereskedelmi háborúk árnyékában született,
miközben Washington a Kanadát és Mexikót magában foglaló Észak-atlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA) feltételeit is éppen újratárgyalja. Másrészt az USA 2016-ban kilépett a Csendes-óceáni partnerségnek (TPP) nevezett szabadkereskedelmi egyezményből, amelyet egy évvel korábban, hosszú tárgyalások írt alá 12 ország – Japánt is beleértve. Ennek a módosított – immár az Egyesült Államok nélküli, ám Japánt tartalmazó - változatát idén március 9-én Chilében mégis aláírta 11 állam – szimbolikus időpont választással az amerikai acél- és vámbehozatalra kiszabott büntetővámok bejelentése után egy nappal. Japán ezzel egy hatalmas szabadkereskedelmi vezető tagjává vált, melynek tagjai: Ausztrália, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Chile, Peru, Malajzia, Mexico, Szingapúr és Vietnam és Brunei. Az egyezményben részt vevő államok a világ GDP-jének 11 százalékát adják, ahol összesen 500 millió állampolgár él.
Így Washington rövid időn belül a második olyan szabadkereskedelmi megállapodásból maradt ki, melyet a világ legerősebb gazdaságai kötöttek egymással.
Harmadrészt az EU és az USA között formálódó szabadkereskedelmi tárgyalásokat (TTIP) is felmondta Washinton 2016-ban, így
nem jöhetett létre a transzatlanti megegyezés, amely -ha tető alá hozzák - a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete lehetett volna. Most az EU-Japán megállapodással alakult ki a legnagyobb szabadkereskedelmi térség, amelyből Washington így kimaradt.
Japán egyébként az Európai Unió második legnagyobb kereskedelmi partnere Ázsiában, és az EU-ban több mint 600 ezer munkahely kötődik a japán exporthoz. Az európai-japán szabadkereskedelmi egyezmény szinte minden vámterhet megszüntet, melyek közül
a legfontosabb a japán autókra eddig kivetett 10 százalékos behozatali vám.
A két legfontosabb külkereskedelmi termékcsoport a japán autók behozatala Európába, illetve az európai mezőgazdasági termékek kivitele Japánba. Elemzők szerint a hagyományosan protekcionista politikát folytató Japán két hatalmas volumenű megállapodással a globális szabadkereskedelem élére állt – főként a kínai export előretörésének ellensúlyozására.