Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

London kezdeményezi a Wagner-csoportot terrorszervezetté nyilvánítását

Hírek2023. máj. 10.MTI - Kertész Róbert - London

Brit kormányforrások tájékoztatása szerint London hamarosan terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner orosz magánhadsereget, amely az ukrajnai háborúban is jelentős szerepet játszik.

A The Timesnak a konzervatív brit napilap szerdai beszámolója szerint a Downing Streeten elmondták, hogy a brit kormány kéthavi munkával teremtette meg a lépés jogi hátterét, és a döntést hamarosan törvénybe iktatják.

A brit jogszabályok szerint a törvény érvénybe lépése után az is bűncselekménynek számít majd, ha valaki a Wagner-csoport tagja, részt vesz a szervezet gyűlésein, támogatást szervez a csoport számára, vagy ha nyilvánosan viseli a jelvényét.

Így a Wagner-csoport esetében ugyanazok a törvényi szankciók lépnek életbe, amelyeket London mások mellett az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel szemben is alkalmaz.

A tilalmi jogszabály pénzügyi szankciókat is tartalmaz, így a Wagner-csoport nem tud majd anyagi támogatásokat felhajtani a brit pénzügyi rendszeren keresztül.

A szervezetet eltiltják emellett attól is, hogy brit bíróságokon lépjen fel újságírók és kampányszervezetek ellen.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője tavaly megpróbált rágalmazási eljárást indítani Eliot Higgins brit újságíró ellen, miután a Higgins által alapított, Bellingcat nevű, angliai és hollandiai székhelyű, vizsgálatainak eredményeit online blogfelületén ismertető civil oknyomozó szervezet részleteket tárt fel a Wagner ügyeiről.

A jogi eljárást tavaly márciusban, az ukrajnai háború kezdete után az eljáró brit bíróság beszüntette.