London és Washington távozásra kéri az Ukrajnában tartózkodó állampolgárait

Hírek2022. feb. 12.MTI

A brit és az amerikai külügyminisztérium is arra kérte az Ukrajnában tartózkodó állampolgárait, hogy haladéktalanul hagyják el az országot.

A brit külügyi tárca péntek este közzétett felhívása úgy fogalmaz, hogy a britek lehetőleg addig utazzanak el Ukrajnából, amíg ezt kereskedelmi utaztató vállalatok szolgáltatásainak igénybevételével még megtehetik. A londoni külügyminisztérium felhívja az Ukrajnában maradó britek figyelmét arra is, hogy nem számíthatnak konzuli támogatásra vagy segítségre az evakuáláshoz abban az esetben, ha az orosz fegyveres erők behatolnak Ukrajnába.

Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Street péntek esti tájékoztatása szerint a nap folyamán telefonos egyeztetésen vett részt az amerikai, az olasz, a lengyel, a román, a francia és a német kormány, valamint az Európai Tanács, az Európai Bizottság és a NATO vezetőivel az ukrajnai helyzetről. A londoni kormányfői hivatal beszámolója szerint a többoldalú megbeszélésen Johnson hangsúlyozta: a NATO-szövetségeseknek teljesen egyértelművé kell tenniük, hogy súlyos gazdasági szankciócsomag áll bevezetésre készen arra az esetre, ha Oroszország "arra a pusztító, romboló hatású döntésre jut", hogy inváziót indít Ukrajna ellen.

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tudnia kell, hogy e súlyos büntetőintézkedések rendkívüli károkat okoznának az orosz gazdaságnak - mondta a brit kormányfő a pénteki telefonos egyeztetésen. A Downing Street tájékoztatása szerint Johnson hangsúlyozta azt is, hogy a szövetségeseknek folytatniuk kell a NATO keleti határainak megerősítését célzó erőfeszítéseket.

A londoni kormányfői hivatal közölte: a megbeszélésen a vezetők egyetértettek abban is, hogy ha Putyin elnök a válság megszüntetése felé tesz lépéseket, akkor a szankciók helyett "más előrevezető út is kínálkozik". A telefonos egyeztetés résztvevői elkötelezték magukat arra, hogy a következő napokban megkétszerezik diplomáciai erőfeszítéseiket - áll a Downing Street péntek esti beszámolójában.

Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel tárgyalt, és a megbeszélés után közölte: Sojgu és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök egyaránt arról biztosította őt, hogy Moszkva nem szándékozik megtámadni Ukrajnát. Wallace úgy fogalmazott: Sojgu és Geraszimov egyaránt nagyon tapasztalt, "ezért ha ők azt mondják nekem, hogy nem fognak behatolni Ukrajnába, azt mi komolyan vesszük, de ugyanakkor figyelni fogjuk a lépéseket is, amelyek ezeket a szavakat kísérik majd".

Jake Sullivan amerikai nemztbiztonsági tanácsadó - csakúgy, mint korábban Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Biden elnök - felhívta az Ukrajnában élő amerikaiak figyelmét, hogy hagyják el az országot. A nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, hogy Bidennek nem áll szándékában amerikai csapatokat küldeni Ukrajnába, hogy egy mentőakció keretében segítsék a még az országban tartózkodó amerikaiak távozását.

"Ha valaki marad, az kockázatot vállal, és nincs garancia arra, hogy lesz később lehetőség a távozásra" - fogalmazott.

Sullivan szerint az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet. Egy orosz támadás valószínűleg légi bombázásokkal és rakétacsapásokkal kezdődne, amelyek során civilek is életüket veszítenék. A szakember szerint "reális a lehetősége annak, hogy (az orosz katonai akció során) jelentős mennyiségű területet foglalnának el Ukrajnában", beleértve akár a fővárost, Kijevet is - vélekedett.