Magyarország területének már mintegy 22 százalékát borítja erdő

Hírek2022. márc. 22.MTI

Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja - ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank - zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén.

Hozzátette, a tervek szerint az erdősítési programokkal az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra növelik, amihez 250 000 hektár területet kell újra erdőművelés alá vonni.

Nagy István kiemelte, az agrártárca több programot is hirdetett az elmúlt években, 2020-ban az Országfásítási program részeként elindították a településfásítási programot, amelynek célja a vidéki települések zöldítése, környezeti állapotának javítása. Az idén március elején megkezdődhetett a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként helyi állami erdőgazdaságok erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, 364 településen 10 000 fát ültetnek el.

Forrás: MTI

Az elmúlt két és fél évben az országfásítási program meghirdetése óta a vidékfejlesztési program keretében az új erdők telepítésére benyújtott támogatási kérelmek meghaladták a 42 000 hektárt, amely minden korábbi időszaknál nagyobb érdeklődést jelez a magyar gazdák részéről, fejtette ki a miniszter.Nagy István rámutatott arra, ahhoz, hogy valóban zöld bolygót hagyjunk magunk után, méhekre is szükség van. A növényfajok több mint 80 százalékának termése és az európai élelmiszer-gyártás volumenének háromnegyede függ a beporzástól. Magyarországon a méhcsaládok száma meghaladja az 1 milliót. A döntéshozók, a méhészek és az erdészek együttműködését példázza a méhlegelő-erdő gondolata, ezért is jelentős a Magyar Bankszövetség tagjainak felajánlása, hogy Aranykaptár méhlegelő-erdőt telepítenek a Gyulaj Zrt. erdészeti tevékenységének támogatásával - mondta az agrárminiszter.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, a magyar kormány az elmúlt 12 évben tudatosan választotta meg az energiamixét. Az atom- és a napenergia fontos elem a villamosenergia-termelésben. Magyarország csökkentette szén-dioxid-kibocsátását, és ebben az erdőtelepítésnek komoly szerepe van. Kiemelte, az erdőtelepítés generációkat érintő tett, a Jótett bank - zöld szív program pedig a bankok társadalom felelősségvállalását mutatja. Az államtitkár szerint a vadászati világkiállítás kapcsán is nyilvánvalóvá vált, hogy a természet szeretete mindenkiben jelen van, ennek felszínre hozása feladatot jelent.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a bankszektor társadalmi felelősségvállalása egyre inkább növekszik. Az erdőtelepítés az összefogásról szól, a közös célban egyaránt magára talál az állam, a bankszektor, a túrázó, az erdei iskola diákja, az erdész, a vadász és a méhész is.

A Magyar Bankszövetség közleménye szerint a hazai bankok saját projektjei mellett a bankszövetség a bankszektorral 2021 végén indította el a Jótett bank - zöld szív programot. A magyar bankszektor által Magyarországon ültetett fák darabszáma meghaladja a 160 000 csemetét, amelyből 120 000 fa a Zöld szív programhoz kapcsolódóan került a földbe 22 támogató pénzügyi intézmény szerepvállalásával 17 helyszínen.

A rendezvényen elismerő okleveleket adtak át a Jótett bank - zöld szív program kiemelt támogatóinak.