Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

MÁV: gyermekvasutasokat avattak Budapesten

Hírek2023. jún. 10.MTI

Felavatták szombaton a budapesti Gyermekvasútnál a 2022/2023-as tanfolyamon végzett gyermekvasutasokat - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A hűvösvölgyi végállomáson 180 gyermekvasutas tett fogadalmat. A fiatalokat Pafféri Zoltán vezérigazgató fogadta gyermekvasutassá a MÁV nevében.

A közlemény szerint Besztercán Kornél, a Gyermekvasút vezetője elmondta, hogy a kisvasútnak nagy szerepe van a közlekedési szakemberek utánpótlás-nevelésében, és kitüntette azt az ötven ifjú gyermekvasutast, akik kitűnő eredménnyel végezték el az idei képzést.

Az idén 75 éves jubileumát ünneplő kisvasúton a szolgálatot 10-14 évesek látják el.

A gyerekek négyhónapos tanfolyamon ismerkednek meg a vasutas szakma alapjaival és a környék nevezetességeivel, és a sikeres vizsgákat követően szolgálatba állhatnak.

A Gyermekvasút növekvő népszerűségét mutatja, hogy az előző és a most záruló tanévben is rekordszámú gyermekvasutast avathattak fel - jelezték a közleményben.

A következő gyermekvasutas tanfolyam október elején indul, szeptember elejétől lehet jelentkezni a Gyermekvasút honlapján történő regisztrációval - olvasható a MÁV közleményében.