Megszólalt az ÁSZ a költségvetés kockázatairól

Hírek2021. dec. 22.Növekedés.hu

Az ÁSZ idén immár negyedik alkalommal ad kockázati szempontú áttekintést a makrogazdasági és költségvetési folyamatok alakulásáról.

Az elemzés a gazdasági folyamatokat - a 2021. december 14-ig nyilvánosságra hozott adatok alapján - elsősorban abból a szempontból értékelte, hogy azok miként hatnak az államadósság-mutatóra. Fontos látni, hogy a hazai jogszabályok szerint az államadósság-mutató csökkentésére vonatkozó előírás az idei évben már érvényes, ebből adódóan az szigorú követelményt jelent a költségvetési politika számára.

Az ÁSZ elemzőinek fő következtetése szerint az államadósság-mutató idei évre tervezett értéke továbbra is tartható, ezáltal az Alaptörvény által meghatározott adósság-szabály is teljesíthető.

Az államadósság-mutató csökkenésének tényleges mértéke az idei évben az államadósság jelenlegi szinthez képest korlátozott nagyságrendű növekedésétől és a gazdaság teljesítmény utolsó negyedévi bővülési ütemétől függ.

Az államadósság-mutató számlálóját befolyásoló tényezők esetén meghatározó szempontot jelent, hogy a központi költségvetés bevételei az idei évben novemberig kedvező arányban teljesültek.

Mindez érvényes az általános forgalmi adóból, a személyi jövedelemadóból és a társasági adóból származó bevételekre. Ugyanakkor az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya kedvezőtlenül alakult. Ebben jelentős szerepet játszottak egyedi tényezők, többek között az, hogy az uniós támogatások kiadásai nagyobb mértékben teljesültek, mint az uniós támogatásokból származó bevételek.

Ezáltal a központi költségvetésnek a tervezettnél nagyobb összegű uniós kiadást kellett megelőlegeznie.

Forrás: aszhirportal.hu

Látható, hogy a központi költségvetés rezilienciájának megőrzése érdekében a kormányzat már intézkedéseket tett. Ennek keretében 350 milliárd forint összértékű beruházást nem valósít meg az idei évben - az intézkedés egyúttal hozzájárul a beruházási piac túlfűtöttségének mérsékléséhez.

A reziliencia megőrzését támogatja az is, hogy az államháztartás továbbra is jelentős nagyságrendű tartalékokkal rendelkezik. Fontos ugyanakkor felhívni a figyelmet, hogy az idei évben a tartalékok megőrzése azért is meghatározó jelentőségű, hogy a reziliencia a következő évben is megvalósítható, fenntartható legyen.

Az államadósság-mutató alakulása szempontjából kedvezőnek tekinthető, hogy együttesen az idei év első három negyedévében a hazai gazdaság növekedési pályán mozgott.

Ezt nagymértékben támogatta, hogy a COVID-19 vírusjárvány negyedik hullámának kezelése érdekében nem volt szükség zárási intézkedések meghozatalára, valamint a fogyasztás és a beruházás továbbra is kedvezően alakult.

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a dinamikus gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatok, amelyekre az ÁSZ előző monitoring elemzése is ráirányította a figyelmet.

E körbe tartozik a külső feltételek kedvezőtlen alakulása, a külkereskedelmi egyenleg romlása, az ipari termelés növekedésének lassulása, illetve a COVID-19 vírusjárvány ismételt felfutása. E tényezők meghatározó jelentőségűek az idei év utolsó negyedévének vonatkozásában is.

A gazdasági növekedés biztosítása és a felmerült gazdasági kockázatok kezelése várhatóan a következő évben is meghatározó szempontot jelent majd a gazdaságpolitika számára. Ennek keretében fontos figyelembe venni, hogy a gazdasági növekedés biztosítása ne vezessen az egyensúlyi problémák felerősödéséhez. Mindez támogatja a piaci szereplők bizalmának megtartását, ezáltal az államadósság finanszírozása tekintetében az alacsony sérülékenységi kockázat megőrzését.

A teljes elemzés IDE kattintva olvasható.