Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megtáltosodott a forint

Hírek2025. jan. 25.Növekedés.hu

Ma reggelre 407 forint alá esett az euró jegyzése, miközben a dollár gyengült. Egy dollárért 388,4 forintot kell adni a bankközi devizapiacon.

Tegnaptól ma hajnalig jelentősen erősödött a forint: 411-ről 406,9-re változott a forint-euró árfolyam.

Ennek fő oka a dollár gyengülése, melynek hátterében elsősorban az amerikai olajkitermelés bővítéséről bejelentett elnöki intézkedés, valamint az áll, hogy a kereskedelmi háborútól legrosszabb forgatókönyvének esélye csökken. Kína már sokkal jobban felkészült egy vámháborúra, több eszközzel is vissza tud vágni, hogy 2017-ben.

Az olaj ára a héten közel 5 százalékkal csökkent, Donald Trump elnök két kijelentése nyomán: egyrészt az amerikai olajkitermelés felfuttatását  szorgalmazza, másrészt a Világgazdasági Fórumon tartott online beszédében az olajexportőr államokkal - elsősorban Szaúd-Arábiával - való együttműködést jelentett be annak érdekében, hogy az olaj nemzetközi ára csökkenjen.

Mint mondta, így Oroszországra kíván nyomást helyezni a háború mihamarabbi befejezése érdekében. A nyersolaj hordónkénti ára 74 dollár körül alakult szombat reggel.

Az inflációs kockázatok egy erős kereskedelmi háborúval emelkednének, éppen ezért fontos, hogy most úgy látszik, csak kisebb tarifákkal, és célzott termékekre jelentene be vámokat Trump Kínával szemben. Mindez csökkenti az inflációs kockázatokat, és nagyobb esélyt ad a Fed kamatcsökkentésének.

A dollár gyengülése általában a feltörekvő piacok devizáit erősíti, és fordítva: amikor Trump győzelme után erősödött a dollár, a forint is sokat gyengült.