Megújult József Attila egykori házának környezete

Hírek2019. jan. 7.Növekedés.hu

Nemcsak állagjavító vagy biztonsági, de kulturális projektekre is gondoltak azok a lakók, akik a tízéves OTP Business Társasházi Pályázatára sikerrel adták be ötleteiket. József Attila egykori lakóhelye például méltóbb környezetben adhat helyet a zuglói versfesztiválnak, a Blaha Lujza tér mellett pedig háztörténeti kiállítás nyílt a lakók és a bank összefogásából. A pályázaton tavaly 20 millió forint támogatást osztottak ki, csaknem ezer lakó életminőségét javítva. Pályázati segítséggel újult meg annak a budapesti háznak a kertje, amelyben utolsó éveiben József Attila is lakott. A mindössze kilenclakásos, de több mint százéves Korong utcai épület a központi helyszíne a jövőre ötödszörre megrendezendő, zuglói Verspikniknek. A lakók a kert felújítását fejezhették be az OTP Business Társasházi Pályázatán nyert félmillió forintos díjazás segítségével, így a tavaszi rendezvény vendégei is méltóbb környezetben találják a költő emléktábláját. „A miénk valószínűleg az ország legkisebb, de talán leghangulatosabb fesztiválja: egy rövid szakaszon lezárják az utcát, a kis színpadon gyerekek szavalnak, este koncerteket adnak, sőt pár standdal kiadók is kitelepülnek” - mondta az egyik legaktívabb lakó, Kovács Krisztina, aki stílszerűen, saját versében fogalmazta meg a ház pályázatát. József Attila 1933-1936-ig élt az épületben, egy mindössze 17 négyzetméteres manzárdlakásban, amelynek mára csak ablaka látható eredeti állapotában. Egy másik fővárosi díjazott is érdekes projektet valósított meg az OTP Business Társasházi Pályázatának segítségével: a Rákóczi út 40. lakóközössége a közeli Blaha Lujza tér és az 1896-ban épült ház történetéről készített kiállítást a kapualjban. Az évek óta nem használt belső kirakatokban kialakított tárlat fotóit nyilvános, leginkább internetes forrásokból, például a Fortepanról szerezték be. „A Blaha Lujza tér felújításával párhuzamosan mi is szerettük volna szebbé és tartalmasabbá tenni a házunk közös tereit. A környék nagyon izgalmas történeteket rejt, például kevesen tudják, hogy a jelenlegi Blaha Lujza tér egy részén téglagyári tó volt, a szomszédos Somogyi Béla utcában volt a gyár” - mondta el Szász Izabella közös képviselő, aki a lakók és egy dekoratőr segítségével állította össze a kiállítási anyagot. A forgalmas környéken természetesen a kaput zárva tartják, de bíznak benne, hogy rendezvényeken, például kerületi napokon vagy a Budapest100 eseményein a lakók és vendégeik mellett a nagyközönség is láthatja házi tárlatukat. Az OTP Business pályázatára a társasházak bármilyen célú fejlesztési célra jelentkezhettek, a négy kategóriába rekordszámú, 1238 beadvány érkezett. Közülük húsz pályázat nyert 300.000 és 1,8 millió Ft közötti támogatást, összesen húszmillió forint értékben. Mindez csaknem ezer lakó életminőségét javítja. „A társasházak fontos ügyfélkör az OTP Business számára, és a jelek szerint érdemes volt a Társasházi Pályázat tízedik jubileuma kapcsán létrehozni a különdíjas kategóriát, mivel több különleges, máshová nehezen illeszthető, de értékes fejlesztést is segíteni tudtunk” - mondta el Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. A magyarországi társasházak az elmúlt években összesen több mint 6200 pályázatot nyújtottak be az OTP Business felhívására, a legaktívabb év a tavalyi mellett a 2012-es és a 2013-as volt, összességében pedig az ország 173 településéről érkeztek pályázatok