Módosult a rendelkezés: A jövőben is igényelhetik a 41 év feletti várandós anyák a CSOK pluszt
HírekKoncz Zsófia államtitkár közölte, hogy módosult a CSOK pluszra vonatkozó rendelkezés ami lehetővé teszi, hogy a 41 éves kor feletti a várandós nők esetében is elérhető legyen. Közölte, a program 2024 év elején indult, és eddig közel húszezren vették igénybe.
Koncz Zsófia rámutatott, az október elsejétől érvényes, a háromgyermekes édesanyákat érintő személyijövedelemadó-mentesség 250 ezer édesanyát érint és 200 milliárd forintba kerül.
Az államtitkár kiemelte, a magyar családpolitika lényege, hogy minden élethelyzetben igyekszik segíteni. Ezt erősíti az a döntés, ami lehetővé teszi, hogy a 41 éves kor feletti a várandós nők esetében is elérhető legyen a csok plusz. Közölte, a program 2024 év elején indult, és eddig közel húszezren vették igénybe. Hozzátette, a programban szerepelt egy átmeneti rendelkezés, ami 2025 végéig tette lehetővé azt, hogy a 41 éves kor feletti várandós nők is igénybe vegyék azt.
Elmondta, a kormány az átmeneti rendelkezést állandósította, így a jövőben továbbra is élhetnek a program lehetőségeivel az érintettek. Koncz Zsófia úgy fogalmazott, ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel a családügyi kerekasztal harmadik ülésén.
Jelezte, az államtitkárság feladata a generációk közötti együttműködés támogatása is.
Elmondta, jelenleg körülbelül 400 településen működik senior örömtánc csoport, és aláírtak egy megállapodást, amiben rögzítették, hogy 2030-ig legalább ezer helyszínen legyen ilyen lehetőség.
Felhívta a figyelmet arra, hogy elindult a Generációk találkozása díj közönségszavazása is, a voksokat november 27-éig várják. Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a kormány álláspontja az, hogy minél több pénzt hagyjon a családoknál.
