Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Most már hivatalos: ennyivel lesz több a februári nyugdíj

Hírek2025. jan. 4.MTI

Az új év nyugdíjemelést is hoz, januártól 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, februárban pedig érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.

Zsigó Róbert kiemelte, a kormány idén is garantálja az inflációkövető nyugdíjemelést.Miután ebben az évben 3,2 százalékos inflációra számítanak, a nyugdíjemelés mértéke is ekkora. Ez 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi mintegy 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent - ismertette az államtitkár.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az első emelt összegű nyugdíjat január 10-én utalják a nyugdíjasoknak, februárban pedig az emelt összegű 13. havi nyugdíj is érkezik az idősekhez.

"Tartjuk tehát a szavunkat, ahogy eddig is minden évben tartottuk" - fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve, hogy

"nemcsak az inflációkövető emelést garantáljuk, hanem visszaadtuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is".

Közölte, Brüsszel a 13. havi nyugdíj eltörlését várja a kormánytól, ezt azonban nem fogják végrehajtani.

Pláne nem, hogy a magyar emberek a most zárult nemzeti konzultációban is azt kérték a kormánytól, védje meg a 13. havi nyugdíjat - hangsúlyozta az államtitkár.

Marad tehát a 13. havi nyugdíj, érkezik az emelt nyugdíj, és komoly csaták árán, de "védjük a rezsicsökkentést" is, így a magyar nyugdíjasok fizetik Európa legalacsonyabb áram- és gázárát

- mondta.