Müller Cecília kapta az idén a Szent István Emlékérmet

Hírek2020. aug. 19.Növekedés.hu

Az idén Müller Cecília országos tisztifőorvost jutalmazták a Szent István Emlékérem- és Díjjal, amelyet Spányi Antal megyés püspök adott át Székesfehérváron.

Mint mondta, a civil elismerés 2004-es alapításakor a Szent István-i értékrend hangsúlyozása volt a cél, amelyet olyan ember kaphat meg, aki életével és tevékenységével példát tud mutatni a magyar társadalomnak. A díj kuratóriuma példaértékűnek nevezte a tiszti főorvos koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását, valamint azt is kiemelte, hogy 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa elhárításának irányítását is ő végezte regionális tiszti főorvosként.

A tisztifőorvos asszony a helyi lap munkatársának a koronavírussal kapcsolatban elmondta: pandémiás potenciálja számos kórokozónak van, ezek közül az influenza közismert, ami képes mutálódni és ha egy erőteljes, nagyfokú mutáció lép fel, azzal szemben az emberek védtelenek lehetnek.

Utalt rá, hogy a Covid 19 vírus által az elmúlt héten okozott napi negyven körüli eset egy része importált, amelyet a sárga, vagy piros jelzésű országokból hoznak haza az emberek. Kiemelte, hogy igen veszélyes, ha a vírus a közösségekben üti fel a fejét, mert akkor többen megfertőződnek, amit a tüneteket hordozók hurcolnak be azzal, ha lázasan, köhögési tünetekkel mennek a közösségekbe.

Az embereknek be kell tartani az alapvető szabályokat, a helyes maszkviselést (orr- és száj eltakarása), a szociális távolságtartást (1,5-2 méter), a gyakori langyos, szappanos vizes kézmosást és azt, hogy a tünetek észlelésekor ne menjenek közösségbe, hanem forduljanak orvoshoz.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai folyamatosanvetik a vírus útját, mértékét, mutációit, és annak megfelelően hozzák meg a szükséges intézkedéseket. „Ha hullámnak nevezzük, ha nem, mindenképpen elérkezik a szeptember 1-je, amikor a gyerekek újra közösségbe mennek, a felnőttek is a nyári szabadság után visszamennek a munkahelyekre, így a körülmények mindenképpen adottak lesznek ahhoz, hogy egy légúton terjedő vírust át tudjunk adni egymásnak. Ezért rendkívül fontos az, hogy egy pici lazítás után ismét komolyan vegyük azokat a higiénés rendszabályokat, amivel a vírus terjedését meg tudjuk akadályozni” – hangsúlyozta Müller Cecília.

Forrás. Fehérvár Médiacentrum