Növekvő nyereség és bevétel, csökkentett osztalékjavaslat a Magyar Telekomnál

Hírek2020. feb. 18.MTI

A Magyar Telekom Nyrt. 2019-ben 666,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 1,5 százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal 44,5 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden. A cég igazgatósága a 2019-es üzleti év után részvényenként 20 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, amely jóval alacsonyabb a tavaly fizetett 25 forintnál,

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a negyedik negyedévben az összes bevétel 4,1 százalékkal 182,3 milliárd forintra, az adózott nyereség 68,5 százalékkal 12,9 milliárd forintra emelkedett, ami nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Az elemzők 4,9 százalékos (180,5 milliárd forint) bevételnövekedést és az adózott eredmény 72 százalékos (12,9 milliárd forint) bővülését várták a tavalyi negyedik negyedévre.

A jelentés szerint a tavalyi utolsó negyedévben a bevételek növekedéséhez a magyarországi rendszerintegrációs és információtechnológiai (RI/IT) bevételek emelkedése, valamint a mobil adatbevételek mindkét országban (Magyarország és Macedónia) jelentkező emelkedése járult hozzá.  Éves szinten azért tudtak növekedni a bevételek, mivel a szolgáltatási bevételek és a készülékértékesítési bevételek növekedése ellensúlyozta az RI/IT bevételek csökkenését.

A mobil bevételek éves összehasonlításban 354,4 milliárd forintot tettek ki tavaly egész évben, mivel a mindkét országban tapasztalható árnyomás hatását ellensúlyozták a bővülő ügyfélbázis és a szerződéses ügyfelek arányának növekedése miatti pozitív hatások.

Az EBITDA éves összehasonlításban 23,4 százalékkal, 57,6 milliárd forintra nőtt 2019 negyedik negyedévében, a teljes évben pedig 14,6 százalékkal 220,6 milliárd forintra. Az EBITDA növekedése a magasabb bruttó fedezetnek és a közvetlen költségekben elért megtakarításoknak köszönhető - írták.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót aki elmondta: a csoport megőrizte a lendületét, minden fontos mutatóban növekedést értek el. Hozzátette: a magyarországi mobil és vezetékes portfóliót átalakították, ezzel éves összehasonlításban a vezetékes szegmensben 2,9 százalékos, a mobil szegmensben pedig 3,0 százalékos bevételnövekedést értek el.

A Telekom az idei évben és jövőre is a tavalyihoz hasonló árbevételre számít, az EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredményében pedig 1-2 százalékos növekedést vár mindkét évben. A szabad cash-flow tavalyi 65,1 milliárd forintos értékéhez képest a társaság az idén 5 százalékos növekedéssel számol, 2021-ben pedig változatlan szinttel.

A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 89,6 milliárd forintot ért el tavaly, ezt változatlan szinten tervezik tartani az idén és jövőre is.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama a jelentés közzététele után jelentősen esett, zárás előtt nem sokkal 442 forintot ért, 2,43 százalékkal kevesebbet az előző napi záróértékénél. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 406 forint, a legmagasabb 474 forint volt.

A cég igazgatósága a 2019-es üzleti év után részvényenként 20 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek.

A Telekom április 8-án tartja éves rendes közgyűlését, amely végső döntést hoz az osztalékról.

Az osztalékjavaslat jóval alacsonyabb a tavaly fizetett 25 forintnál, amelyet a 2018. évi eredmény után kaptak a részvényesek.

A Telekom az egy évvel ezelőtt, 2019 februárjában közzétett középtávú vállalati előrejelzésében még részvényenként 27 forint osztalék fizetését valószínűsítette a 2019. évi eredmény után.

A társaság közölte azt is, hogy az igazgatóság döntést hozott egy 5,2 milliárd forint értékű részvény-visszavásárlási program indításáról, amelyre szintén felhatalmazást kell kapnia az éves közgyűléstől.

Az igazgatóság javaslata szerint az osztalékfizetésre vonatkozó tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja 2020. május 12., az osztalék kifizetésének kezdőnapja pedig 2020. május 21.

Az egyes részvényeseknek ténylegesen fizetendő osztalék mértékét a cég alapszabályának megfelelően számítják és fizetik ki, azaz a társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között.