Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Ő lett a legkapósabb elvált asszony

Hírek2019. ápr. 7.Növekedés.hu

Megszületett a megállapodás: közel 36 milliárd dollár illeti majd meg MacKenzie Bezost, az Amazon-alapító Jeff Bezos feleségét, miután lezárul a válási procedúra. Ezzel számítások szerint ő lesz a harmadik-negyedik leggazdagabb nő a világon.

Létrejött a megállapodás arról, hogy mekkora vagyont kap Jeff Bezos felesége válásuk után – ezt maga MacKenzie Bezos jelentette be egy Twitter-üzenetben. Az egyezség szerint a férje által alapított – a világ legnagyobb online áruházának számító – Amazon 4 százalékos részesedése illeti majd meg. Ez a részvénypakett jelenleg 35,6 milliárd dollárt ér.

Ezzel az Amazon negyedik legnagyobb részvényese lesz, amint lezárul a válási procedúra, ami a várakozások szerint 90 napon belül megtörténhet. A házaspárnak négy gyermeke van.

Még azelőtt keltek egybe, hogy Jeff Bezos 1994-ben megalapította az Amazont, amelynek első alkalmazottja amúgy MacKenzie Bezos lett.

A megállapodás előtt Jeff Bezos 16,3 százalékos részesedéssel bírt az Amazonban, így ennek 75 százalékát tarthatja meg– számol be a BBC. MacKenzie Bezos egyben a saját részvényei feletti szavazati jogokat átadta férjének. A Blue Origin űrtechnológiai vállalat, valamint a 2013-ban 250 millió dollárért vásárolt The Washington Post teljes egészében Jeff Bezos tulajdonában marad, aki a válás után is a világ leggazdagabb emberének számít majd.

MacKenzie Bezos a válás után 36 milliárd dolláros vagyonával a világ egyik leggazdagabb nője lesz. A Forbes magazin szerint a harmadik, míg a Fortune magazin szerint a negyedik leggazdagabb.

A Forbes szerint csupán a L’Oreal örökösnője, Francoise Bettencourt Meyers (54 milliárd dolláros vagyon), illetve Alice Walton, a Walmart-alapító néhai Sam Walton lánya (44 milliárd dollár) előzi meg. A Fortune számításai szerint Jacqueline Badger Mars, az amerikai édességipari vállalatot létrehozó Mars-család örökösnője hajszállal, 37 milliárd dolláros vagyonnal megelőzi MacKenzie Bezost. A Forbes alacsonyabb vagyont állapított meg Jacqueline Badger Mars-nak, így lehetett azon a listán harmadik Bezos felesége.

Egyben ez számít a világ legdrágább válásának, miután az eddigi legnagyobb értékű vagyon, 3,8 milliárd dollár 1999-ben került át válás révén. Akkor Alec Wildenstein amerikai galériatulajdonos felesége kapta az összeget.