Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Online is lehet nézni majd a 60. Közgazdász-vándorgyűlést

Hírek2022. szept. 21.Növekedés.hu

Azok sem maradnak le idén a 60. Közgazdász-vándorgyűlés előadásairól és kerekasztal-beszélgetéseiről, akik nem tudnak személyesen részt venni a hazai közgazdász-szakma legnagyobb éves rendezvényén, e hét csütörtökön és pénteken Szegeden. A konferencia plenáris üléseit és a pénzügyi szekció paneljeit élőben közvetítik a konferencia honlapján, a kozgazdasz-vandorgyules.blog.hu címen, valamint az MKT YouTube csatornáján.

A közvetítés szeptember 22-én, csütörtökön 10 órától indul a nyitó plenáris üléssel: Matolcsy György MNB-elnök, Laurent Maurin EIB-főközgazdász, Csányi Sándor OTP-elnök és Windisch László ÁSZ-elnök előadásával. Délután 14 órától a vándorgyűlések hagyományosan egyik legnépszerűbb paneljét, a Bankvezérek kerekasztalát, 16 órától pedig a fenntartható finanszírozással foglalkozó szekciót közvetítik majd.

Szeptember 23-án, pénteken reggel 9 órakor Varga Mihály pénzügyminiszter előadásával indul a program - ezt is élőben figyelemmel lehet majd követni a konferencia honlapján és a YouTube-on. 10 órától a monetáris politikai szekciót, 12 órától pedig a fintech és digitalizáció témakörével foglalkozó panelt közvetítik. A záró plenáris ülés - Győri Enikő EP-képviselő és Szabó Gábor akadémikus előadásával - 15 órától lesz nézhető online felületeiken.

Utólag valamennyi élőben közvetített panel visszanézhető lesz a YouTube-csatornán.

Sőt: a konferencia élőben nem közvetített, valamint előzetesen rögzített szekcióit is szabadon elérhetővé teszik valamennyi érdeklődő tagtárs számára a honlapon és a YouTube-on.

Emellett pedig az előadások és a kerekasztal-beszélgetések hanganyagát az MKT podcastjában is elérhetővé teszik, többek között az Anchoron, a Spotify-on és az Apple Podcasts-on.