Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Őszi akciótervet dolgozott ki a kormány a Kkv-k megsegítésére

Hírek2024. okt. 8.MTI

A gazdasági növekedési célok a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) segítségével érhetők el, ezért megerősítésük érdekében lépéseket tesz a kormány - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára kedden, Pécsen.

Szabados Richárd a Portfolió "Fókuszban a kkv-versenyképesség" elnevezésű országos gazdasági rendezvénysorozatának pécsi állomásán rámutatott: az idei évre a kormányzati gazdaságpolitika legfőbb célja a növekedés újraindítása, ezen belül a háztartási fogyasztás helyreállítása, a belföldi termelés és beruházás serkentése és a munkaerőpiaci aktivitás további fokozása.

A kkv-szektor megerősítése e politikába illeszkedik - mondta.

Az államtitkár szerint az emberek közel hetven százalékának munkát biztosító és a bruttó hazai termék több mint felét adó mikro-, kis- és középvállalkozások a hazai gazdaság alappillérének számítanak.

Éppen ezért e cégek termelékenysége, hatékonysága komoly hatással van a kormány által kitűzött, 2025-re 3-6 százalék között várt gazdasági növekedési célok teljesülésére.

Ezért a kormány a szektor szereplőinek megerősítése érdekében intézkedéscsomagot állított össze - mondta.

Beszámolt arról, hogy a kabinet őszi akciótervének részeként a Széchényi Kártya Programot kedvezőbbé teszik, a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogramot indítanak és az exportot élénkítő új hitelprogramot biztosítanak a vállalkozások számára.

Az előadásában bemutatott prezentáció szerint mindezek mellett a társaságok kifektetéseit támogató hitel- és tőkeprogram, továbbá - online megjelenést és kapcsolattartást szolgáló - digitalizációs program is indul a vállalkozásfejlesztési uniós programok és a vállalati elektromosautó-támogatási program mellett.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a gazdaság dinamizálása érdekében a kormányzati programok segítségével megerősödő, beruházásaikat felpörgető magyar tulajdonú kkv-k az eddigieknél fokozottabban tudnak hozzájárulni a jövő évi GDP-növekedéshez.

A helyi vállalkozókat megszólító pécsi rendezvényen az államtitkár előadását követően a szektor baranyai jellegzetességeiről beszélt Síkfői Tamás, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, majd energiahatékonysági-, befektetési- és hitellehetőségekről hangzottak el előadások.