Putyin: az orosz vállalkozók jobbak, mint, akik elmentek

Hírek2023. márc. 16.MTI - Pogár Demeter Moszkva

Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.

Putyin szerint az orosz vállalkozóknak nem szabad kihagyniuk a lehetőséget, hogy betöltsék a távozó nyugati cégek által hátrahagyott réseket, amíg meggondolják magukat és vissza akarnak majd jönni. Hangoztatta: azokról a vállalkozókról, aki az országban maradtak, kiderült, hogy okosabbak, energikusabbak és hatékonyabbak, mint azok, akik elmentek, és Oroszország rosszakaróinak adnak tanácsot.

Az elnök elmondta: Oroszország gazdasága új modell szerint kezd fejlődni, a pozitív tendenciák egyre nagyobb lendületet vesznek. Rámutatott, hogy 2023-ban az inflációs cél - március végén 4 százalék körüli várható - alacsonyabb, mint az eurózóna országaiban, ahol megfogalmazása szerint egyre csak az orosz összeomlást várják.

Putyin hangsúlyozta: sikerült kompenzálni a nyugati piacok bezárását, és összességében Oroszország külkereskedelmi forgalma tavaly több mint 8 százalékkal nőtt. A kereskedelmi többlet 2022-ben 332 milliárd dollár volt.

Jelezte: a második negyedévben már GDP-növekedés várható a tavalyi 2,1 százalékos csökkenést követően. 

Az elnök méltatta az állam és az az üzleti világ közötti párbeszéd folyamatoságát, valamint a gyáriparosok és vállalkozók hozzájárulását az ország gazdasági fejlődéséhez. Prognózisa szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedése áprilisban eléri az 5 százalékot a stabil munkaerőpiacra, az infláció csökkenésére és a bérek növekedésére támaszkodva.

Vlagyimir Putyin a háború kezdete óta először találkozott a vezető orosz vállalkozókkal. A kongresszuson mintegy ezer küldött vesz részt, vezető nagytőkések, kis- és középvállalkozók egyaránt.