Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Alig ütötték meg az orosz gazdaságot a szankciók

Hírek2022. nov. 23.Sz.A.

A várakozásokhoz képest sokkal kisebb mértékben, alig 3 százalékkal csökken idén az orosz bruttó hazai össztermék - jelentette be az orosz kormányfő. A Nemzetközi Valutaalap az év első felében még 8 százalékos visszaesést prognosztizált. A háborúhoz képest relatív jó eredmény egyik oka, hogy a magas energiaárakat az ázsiai vevők kifizették, a kieső európai piacot így részben pótolva.

Az előzetes becslések szerint az orosz bruttó hazai össztermék (GDP) idén kevesebb mint 3 százalékkal zsugorodik év végéig - jelentette be Mihail Misusztin orosz kormányfő.

A háborús helyzet és a szankciók miatt a gazdasági aktivitás csökkenése várható volt, mert a gazdaságnak szüksége van az alkalmazkodásra. A bruttó adatok azonban a vártnál sokkal kisebb veszteséget mutatnak - tette hozzá.

Az első hat hónappal összehasonlítva a második féléves adatok sokkal kedvezőbbek - mondta a miniszterelnök a TASSZ beszámolója szerint.

Hozzátette, hogy több elemző kétszámjegyű visszaesést prognosztizált az orosz gazdaság idei teljesítményével kapcsolatban, de

egyértelmű, hogy a pesszimisták hibát követtek el.

Az orosz GDP változása (év/év, %) 2012-2022 (forrás: tradingeconomics)

Az orosz GDP változása (év/év, %) 2012-2022 (forrás: tradingeconomics)

Elemzők szerint a háború, a szankciók és a nyugati vállalatok kivonulása azért viselte meg kevésbé a gazdaságot, mert az energiaárak nagyon magasak maradtak, és az európai vevők helyét - még diszkonttal is - átvették az ázsiai fogyasztók.

Sok esetben az orosz cseppfolyósított gázt Kína vásárolja meg, és adja tovább európai vásárlóknak.

Mint arról beszámoltunk, Kína, a világ legnagyobb cseppfolyósított  földgáz(LNG) felvásárlója tovább értékesíti LNG-feleslegének egy részét.

Ennek eredményeként Európa LNG-importja 2022 első hat hónapjában éves szinten 60 százalékkal nőtt a Kpler kutatócég szerint.

Az EU által megvásárolt 53 millió tonna meghaladja a kínai és japán LNG importot.

Kitart a rubel ereje

Oroszország jelenleg ötödannyi földgázt exportál Európába, mint egy évvel ezelőtt. Ez egyúttal 40 éves mélypontnak felel meg.

Ezzel szemben Kína 28,7 százalékkal több cseppfolyósított földgázt importál Oroszországból most, mint egy éve. Ehhez jön még hozzá a vezetékes földgázimport. Kínát és Oroszországot összekötő Szibéria vezetéken 60 százalékkal több földgáz érkezett Kínába.

Az orosz gazdaságot támogatta, hogy a háború kezdete utáni zuhanás után a rubel is megerősödött áprilistól, miután a földgáz kifizetését rubelben kérte a Gazprom.

Az orosz rubel és az euró árfolyama 2022. január 1-től

Az orosz rubel és az euró árfolyama 2022. január 1-től

A Nemzetközi Valutaalap áprilisban még 8,5 százalékos visszaesést becsült erre az évre az orosz gazdaságban, azonban ezt jelentős mértékben felfelé módosította. Idén 3,4, jövőre 2,3 százalékos GDP csökkenést tart reálisnak a valutaalap az október közepén tett előrejelzésében.