Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait
HírekA román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
Az Agerpres román hírügynökség által idézett védelmi miniszter szerint
ez a költségvetési tétel a GDP 2,45 százalékának felel meg.
A teljes összeg 38 százalékát fordítják haderőfejlesztésre. Hozzátette: a minisztérium költségvetése fedezi a modernizációs programok folytatását, a stratégiai katonai infrastruktúrába irányuló beruházásokat, a román katonák külföldi missziókban való részvételét, a NATO- és EU-kötelezettségek teljesítését, valamint 3000 önkéntes fiatal katonai alapképzését is.
A miniszter leszögezte, hogy a védelmi kiadásokat átláthatóan és hatékonyan kell felhasználni, mivel a hadsereg finanszírozása nem luxus, hanem az ország biztonságának garanciája.
Romániában januárban lépett hatályba az önkéntes katonai szolgálatról szóló törvény, amelynek értelmében a tárca négy hónapos katonai alapkiképzéseket szervez 18 és 35 év közötti, a szolgálatra önkéntesen jelentkező fiatal férfiak és nők számára, akik a felkészítő után az operatív tartalékos állomány tagjaivá válnak.
A bukaresti Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) az ukrajnai háború kirobbanását követően, 2022-ben döntött arról, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2 százalékáról 2,5 százalékra emelik, ezt a szintet azonban a valóságban Románia nem érte el: a védelmi kiadások a 2024-ben a GDP 2,2 százalékát tették ki, tavaly pedig - becslések szerint - a GDP 2,28 százalékának megfelelő összeget.
A román védelmi miniszter tavaly augusztusban közölte: a hágai NATO-csúcson született megállapodás értelmében
Románia vállalta, hogy a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költ haderőfejlesztésre,
további 1,5 százalékot katonai célokra is használható civil beruházásokra. A haderőfejlesztés jelentős részét (9,5 milliárd euró értékben) Románia az Európai Biztonsági Akcióprogram (SAFE) keretében rendelkezésére álló 16,68 milliárd eurós kedvezményes hitelkeretből akarja megvalósítani.
