Rontott a hazai közlekedési morálon a pandémia

Hírek2021. jún. 10.Növekedés.hu

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) online felmérése szerint az elmúlt egy évben romlott a közlekedési morál a hazai utakon. A #közlekedjbiztonságosan nevű kampány keretében indított gyorskutatás szerint 10-ből 6 ember látja így a helyzetet az autósokat érintően, de a válaszadók relatív többsége ezt gondolja valamennyi közlekedési módra vonatkozóan.

Bár egy világjárvány alapvetően egy fokozottabb, szenzitívebb élethelyzet, amely inkább óvatosabb, körültekintőbb vezetésre sarkallhatna bennünket, a NÚSZ Zrt. online felmérésének eredménye más irányba mutat. Egy hét alatt több mint kétezren osztották meg véleményüket arról, hogyan változtatott a pandémia a hazai közlekedési kultúrán.

A nem reprezentatív kutatás résztvevőinek több mint fele (55,6%) minden nap találkozik az utakon közlekedési szabályokat megszegő autósokkal, és minden második ember (50,8%) több kihágást tapasztalt a pandémiás időszakban, mint korábban

 – ismertette a részleteket Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója.

A kutatás eredménye rávilágít: a világjárvány időszaka alatt minden második ember maga is követett el valamilyen közlekedési szabálysértést, de saját bevallása szerint ezek főként enyhébb vétségek voltak.

Ugyanakkor az emberek több mint fele megpróbálja ennek felelősségét másra hárítani, mondván, az utakon lévő vezetők közlekedési morálja rájuk is kihat.

A pandémia egy olyan embert próbáló élethelyzet, amiben egyáltalán nincs tapasztalatunk. Teljesen természetes, hogy nyomot hagy mindannyiunkon, és ez a mindennapi közlekedés során is érződik.

Azonban nagyon fontos lenne, hogy ezt felismerjük, és tudatosan próbáljunk változtatni ezen a balesetek megelőzése és a biztonságos közlekedés, saját magunk és a többi közlekedő megóvása érdekében

 – fogalmazott Bartal Tamás.

A felmérés szerint ugyanis 10-ből 7-en nem éreznek változást saját vezetési stílusukon, mert ugyanannyira nyugodtak vagy feszültek, mint korábban voltak.

Csak minden ötödik ember változtatott a közlekedési szokásain, vált megfontoltabbá, és csak minden tízedik ember gyakorolt önkritikát és vallotta be, hogy feszületebbé, figyelmetlenebbé vált az utakon, mert már belefáradt a járvány okozta stresszhelyzetbe.

A felmérésben résztvevők szerint leginkább a településeken belül (48,4%) nőtt a forgalom, az autópályákon, autóutakon, országutakon kevésbé, vélhetően azért, mert sokan tömegközlekedésről autós közlekedésre váltottak.

Ezzel együtt minden második ember szerint (53,3%) sokan váltottak alternatív eszközökre, például kerékpárra, rollerre, csökkentve ezzel a vírus terjedésének kockázatát.

Ugyanakkor az emberek elsöprő többsége (95,2%) rendkívül kritikusan szemléli ezen eszközök használatát, mondván, nem ismerik vagy ismerik, csak nem tartják be a KRESZ szabályait a használóik. Sokan tettek javaslatot arra, hogy ezen eszközök használatát érdemes lenne KRESZ-ismeretekhez kötni.

A NÚSZ Zrt. online felmérésének eredménye azt is megerősíti, hogy nagy szükség van a biztonságos közlekedést népszerűsítő kampányokra.

A gyorskutatás eredménye a közlekedés terén jártasabb, véleménynyilvánításban aktívabb állampolgárok, alapvetően a fiatal és középkorú, városban élő, jogosítvánnyal és autóval rendelkező, napi szintű vezetői rutinnal bíró népesség álláspontját tükrözi.