Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szalay-Bobrovnicky Kristóf: Katonahiány van Magyarországon

Hírek2022. júl. 4.Sz.A.

Katonahiány van, arra van szükség, hogy a hazai fiatalok beálljanak a hadseregbe, vegyenek részt a kiképzési munkákba, és tanulják ki az új technológiákat. Továbbra is önkéntes alapon szeretnénk növelni a haderőt – mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Mindent meg kell tenni, hogy Magyarország polgárai biztonságban érezhessék magukat, és a szomszédunkban dúló háború ne terjedjen tovább. Ez nem a mi háborúnk, nem fogunk idegen érdek mentén belesodródni ebbe a háborúba - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tartott előadásában.

A második világháború óta nem fordult elő, hogy egy szuverén állam ellen egy szuverén állam agressziót indított. Egyértelműen látjuk, hogy ki az agresszor, és ki a megtámadott, a kisebb fél.Az orosz haditaktikáról szólva emlékeztetett arra, hogy a február végén indított invázió villámháborús logikája hamar összeomlott.

Most az ország keleti oldalára koncentrálták erőiket az oroszok. Luhanszk megye már orosz kontroll alá került és Donyeck megye is hamarosan orosz kézen lesz.

Gyors sikereket értek el most az oroszok. Az ukrán erők elképesztő veszteségeket szenvedtek el, mert beszorultak egy úgynevezett „halálzsákba” egy rossz manőverezés miatt, ráadásul az orosz légifölénye egyértelmű.

- Kisebbségben vagyunk azzal a véleménnyel, hogy meg kéne kezdeni a tűzszüneti tárgyalásokat, ez most egy ilyen pillanat lenne - fogalmazott a tárcavezető.

Rendkívüli veszteségek Ukrajnában

Az orosz-ukrán hadsereg összehasonlításáról szólva kiemelte: mintegy 660 ezerre tehető az orosz haderő, ebből 100-120 ezer vonult fel, és eddig 15 ezer elesett katonával kell számolni, ami nagyon komoly a veszteség.

Az ukránok hadra fogható ereje 80 ezer fő, eddig 35 ezer halottal lehet számolni, fogynak az embertartalékok.

Ukrajna területének 20 százalékát már elvesztette, 6-7 millió főt. Ezen kívül több mint 7 millióan elhagyták az országot. Idén 45 százalékos gazdasági összeeséssel kell számolni az orosz oldalon ez 8 százalék körüli lehet.

- Fogytán az ember Ukrajnában, és bár érkezik a nyugati technológia, de nincs elég kiképzett ember, aki ezeket működtesse - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Magyarországot nem fenyegeti követlen háborús veszély, de készülnünk kell arra, hogy ez előfordulhat. Mindenkit meglepett, hogy harckocsikkal támad egy ország egy másik országra. Magyarországot eddig nem fenyegeti veszély, de mindent meg kell tennünk, hogy felkészültek legyünk

- mondta.

NATO-csúcs, németországi látogatás

A múlt heti NATO-csúccsal kapcsolatban kiemelte: közös álláspont, hogy a legnagyobb veszély Oroszország részéről fenyegeti a szövetséget, ezen kívül a migrációval és menekültekkel kapcsolatos kihívásokra is választ kell adni. Már 100 ezer felett van a már visszafordított migránsok száma.

Nem tisztelik a katonáinkat, rendőreinket, a rivalizáló embercsempész bandák egymással is konfliktusba keverednek

- fogalmazott.

Nem szabad Kínát és Oroszországot egybemosni szerintünk, annak ellenére, hogy a nyugati hatalmak Kínát is veszélyforrásnak nevezik meg.

Történelmi döntés született a finnek és a svédek NATO-felvételével, de ezt még ratifikálnia kell a tagállamoknak.

Haderőfejlesztés, katonaság létszámának emelése

- Magyarország szomszédságában egy nagyon agresszív háború zajlik két állam között, és a dolgok rosszabbra is fordulhatnak, ezért kell a készenlétünket fokozni. Ezt már felismerte a kormány, és felgyorsította a haderőfejlesztési programokat - hangsúlyozta a miniszter.

Katonahiány van, arra van szükség, hogy beálljanak a hazai fiatalok, vegyenek részt a kiképzési munkákba, és tanulják ki az új technológiákat. Továbbra is önkéntes alapon növelni szeretnénk a haderőt

– tette hozzá.

Valóban szuverén, nemzeti védelmi politikát tudunk folytatni, ami egy történelmi lehetőség – fogalmazott a tárcavezető.

Katonafelmenőkkel rendelkezem, mindkét nagyapán ludovikás tiszt volt, tőlük láthattam bajtársiasságot, összetartást, nekem ez motiváció a munkámban. ezért is jelentkeztem önkéntes tartalékosnak - foglalta össze személyes indítattatását. - Az önkéntes kiképzés során láttam olyan javítandó dolgokat, amire most lehetőség van, hogy kijavítsuk - tette hozzá.

Németországi útjával kapcsolatban leszögezte: több kérdésben közös az álláspont, mint ahol eltérések vannak, utóbbi inkább a halált okozó fegyverszállításokhoz köthető.

Kérdésre válaszolva elmondta: a hazai haderő képességeit a kormány leépítette a baloldali kormányok alatt. A minisztérium feladata, hogy támogassa a hadsereget, ezért civilként is el tudja látni a minisztérium vezetésének feladatát.

Kiemelte: a NATO elfogadta az úgynevezett 360 fokos szemléletet, vagyis azt, hogy bárhonnan jöhet fenyegetés, új konfliktuszónák jöhetnek létre, ilyen lehet például a Balkán is.