Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szijjártó: Hatalmas mennyiségű azeri földgáz bértárolását vállaljuk             

Hírek2023. aug. 20.MTI

Új dimenzióba lépett az energetikai együttműködés Magyarország és Azerbajdzsán között azáltal, hogy a felek által kötött bértárolási szerződés nyomán létrejött a fizikai földgázszállítási kapcsolat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be az Orbán Viktor kormányfő és Ilham Alijev azeri elnök közötti tárgyalást követően, hogy már hosszabb ideje él a kétoldalú stratégiai együttműködés, a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok nagy lendületet kaptak az utóbbi időben, most azonban két okból is egészen új dimenzióba lépett a kooperáció.

Először is kiemelte, hogy a felek már nem csak beszélnek az energetikai együttműködés lehetőségéről, hanem létrejött a fizikai földgázszállítási kapcsolat a két ország között azzal, hogy megegyezés született 50 millió köbméternyi gáz magyarországi bértárolásról, és ennek a betáplálása már meg is indult.

Rámutatott, hogy Magyarország a régió legnagyobb tárolási kapacitásával rendelkezik, és ha mások itt tárolnak földgázt, az egyrészt bevételt jelent, másrészt a biztonságot, a rugalmasságot erősíti.

"A bértárolás és a földgázszállítás megkezdődött, tehát egy teljesen új helyzet jött létre. Azerbajdzsán és Magyarország között valós fizikai földgázáramlás van, és ez nagymértékben hozzá fog majd járulni az elkövetkezendő időszakban Magyarország ellátásának biztonságához" - szögezte le.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy mára mindenki számára nyilvánvaló, hogy Azerbajdzsán fontos szereplője lesz a jövőben az európai földgázellátás biztonságának, Magyarország ugyanakkor már a 2010-es évek elején elkezdte ezen együttműködés építését.

Szavai szerint ez a folyamat mostanra révbe ért azzal a szerződéssel, amelynek alapján idén százmillió köbméter földgáz érkezik a dél-kaukázusi országból hazánkba, és ez a mennyiség a jövőben egymilliárd köbméterre nőhet, erről politikai megállapodás született.

"Jót mosolygunk, nevetünk magunkban azon, hogy amikor 2010-11-ben elkezdtük a kapcsolatépítést Azerbajdzsánnal egy jövőbeni energetikai együttműködés reményében, akkor Európában, az Európai Unióban, Brüsszelben nemcsak kinevettek, hanem bíráltak is minket azért, hogy miért Keletre megyünk az ilyen kapcsolatokért" - mondta.

Ma pedig már kis túlzással a komplett európai uniós vezetőség rendszeresen jár Bakuba, és egy-egy fényképért sokat adna bármelyik európai uniós vezető sok esetben az azeri elnökkel

- tette hozzá.

A miniszter ezt követően arra is kitért, hogy az együttműködést az is felpörgeti, hogy magyar vállalatok is részt vehetnek Hegyi-Karabah térségének újjáépítésében a háborús pusztítást követően. Elmondta, hogy az azeri kormány kijelölt egy települést, Soltanlit, amelyet kizárólag magyar cégek építhetnek újjá.

A magyar vállalatokból létrehozott konzorcium már be is adta az újjáépítésre vonatkozó koncepcióját, amelyet az azeri kormány elfogadott, így hamarosan szerződéskötés történik, és a jövő esztendőben a magyar vállalatok már neki is állnak ezen település komplett újjáépítésének

- közölte.