Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szijjártó megszólalt a svéd NATO-tagság megszavazásáról

Hírek2024. feb. 5.MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a svéd NATO-csatlakozásról is egyeztetett hétfőn észt kollégájával, Margus Tsahknával, akit arról biztosított, hogy a kormány pozitív hozzáállása változatlan az ügyben.

A tárcavezető a sopronbánfalvai kihelyezett kormányülés szünetében arról számolt be, hogy telefonon beszélt észt hivatali partnerével, akivel több fontos, a két országot érintő kérdésről volt szó.

Ennek kapcsán tudatta, hogy a svéd NATO-tagság ügyéről is beszéltek, és megnyugtatta kollégáját, hogy a kormány pozitív hozzáállása változatlan, a ratifikációról szóló előterjesztést már rég az Országgyűlés elé terjesztették.

Tájékoztattam miniszter urat arról, hogy meghívtuk Svédország miniszterelnökét ide Magyarországra, és remélem, hogy el is fogadja a meghívásunkat, és eljön, hiszen ezzel bizonyítaná azt, hogy Svédország számára ez valóban fontos kérdés

- mondta a tárca tájékoztatása szerint.

Illetve kitért arra is, hogy az Oroszország elleni szankciókról is egyeztettek, amelynek kapcsán aláhúzta, hogy hazánk álláspontja e téren is egyértelmű: "mi úgy látjuk, hogy a szankciós politika kudarcot vallott, ezért nem látjuk értelmét újabb szankciós csomagok elfogadásának".

Szijjártó Péter ezután arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború kitörésének közelgő második évfordulójára tekintettel újabb szankciókat tervez Oroszországgal szemben.

Én azt gondolom, hogy teljesen felesleges egy szankciós kirakatcsomaggal még komolytalanná is tenni az Európai Unió működésének ezt a részét

- fogalmazott.

Majd arról tájékoztatott, hogy az előző hétvégi, nagyköveti szintű egyeztetéseken a kormány világossá tette Brüsszelben, hogy Magyarország nem fog elfogadni semmifajta olyan büntetőintézkedést, amely az energiaszektort vagy a nukleáris ipart érinti, esetleg veszélyezteti az EU külkapcsolatait.

"Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne már az ideje annak, hogy az Európai Unió a szankciós politika helyett a béketeremtésre, a béke lehetőségeinek megteremtésére koncentráljon" - jelentette ki.

"Erről tehát zajlanak az egyeztetések Brüsszelben, s én a nagykövetünknek egyértelmű utasítást adtam ebben a kérdésben" - tette hozzá.

A miniszter végül a Margus Tsahknával folytatott hívásáról szólva kiemelte: "először is megállapodtunk abban, hogy bár nyilvánvalóan vannak olyan kérdések, amelyeket másként látunk a nemzetközi politikában, ezt tekintsük természetesnek, sokkal több dolog köt minket össze, és sokkal több stratégiai területen esnek egybe az érdekeink, mint azt gondolnánk".

"Úgyhogy a kétoldalú kapcsolatok aktívabbra, szorosabbra fűzéséről állapodtunk meg, s meg is hívtam a miniszter urat Budapestre, aki ezt a meghívást örömmel vette, és remélhetőleg még az EU-s elnökségi ciklusunk előtt ellátogat hozzánk" - húzta alá.