Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Szijjártó Péter: amerikai gyógyszeripari cég 6,4 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban

Hírekegy órájaMTI

A Viatris Komárom-Mylan Hungary Kft. amerikai tulajdonú gyógyszeripari vállalat 6,4 milliárd forintnyi értékű beruházást hajt végre Komáromban, ezáltal betonbiztossá téve nyolcszáz munkahelyet - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető a Viatris Komárom-Mylan Hungary Kft. új beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy az amerikai tulajdonú gyógyszeripari vállalat 6,4 milliárd forintnyi értékben bővíti csomagolási és minőségellenőrzési kapacitásait, amihez a kormány 1,3 milliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő több mint nyolcszáz munkahely betonbiztossá tételét.

Kiemelte, hogy a város már ma is a Viatris európai működési hálózatának egyik meghatározó központja, és a fejlesztés nyomán jelentősen nőni fog az üzem csomagolási kapacitása, ami még inkább felértékeli a jelentőségét annak, hogy ez az Európai Unió legnagyobb gyógyszervizsgálati laboratóriuma.

Aláhúzta, hogy ezért a magas hozzáadott értéket képviselő beruházásért éles nemzetközi verseny folyt, a komáromi gyár amerikai és ázsiai telephelyekkel is versenyzett, de Magyarország győzni tudott, méghozzá az itt dolgozók szakértelme és tudása miatt.

Majd kifejtette, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokban új aranykor köszöntött be Donald Trump elnök tavalyi hivatalba lépésével, soha egy év alatt nem volt akkora kereskedelmi forgalom a két ország között, és soha annyi beruházás nem érkezett az Egyesült Államokból egy év alatt, mint 2025-ben.

Szijjártó Péter méltatta a hazai gyógyszeripar kiváló teljesítményét is, és rámutatott, hogy Magyarország bár a lakosságszámát tekintve 96. a világrangsorban, mégis a húsz legnagyobb gyógyszeripari exportőr között van, és ezt az állapotot a kormány fenn is kívánja tartani.

A gyógyszeripari fejlesztések kitörési pontot jelentenek a magyar gazdaságnak, a gyógyszeriparban a legmagasabb a bevételarányos költés az innovációra és a kutatás-fejlesztésre, és az elmúlt esztendőben a gyógyszeripar 1300 milliárd forintos termelési értéket tudott felmutatni Magyarországon

- sorolta.

Illetve arra is kitért, hogy

Komáromban és környékén az elmúlt tíz év során 61 beruházás jött létre állami támogatással, összesen 1300 milliárd forint értékben, mintegy 18 ezer munkahelyet teremtve.

A miniszter végezetül érintette az elmúlt másfél évtized kríziseit, a súlyos bizonytalanságot, amely kíséri az új világrend kialakulását, és üdvözölte, hogy Magyarország közben igazi gazdasági bravúrokat hajtott végre.

Beszélt a közel-keleti helyzetről, és arra is figyelmeztetett, hogy a Hormuzi-szoros lezárásával sok kőolaj kiesett a nemzetközi piacról, amit tovább súlyosbít, hogy az EU kitiltotta az orosz energiahordozókat.

Ugye nem csak az arab kőolajtól vagyunk most elzárva a háború miatt, hanem az orosztól is egy korábbi politikai döntés miatt, nagyon könnyen állhat elő az a helyzet, hogy Európa húzza a legrövidebbet ebben az új, válságos időszakban

- fogalmazott.

Ennek kapcsán kijelentette, hogy

a kormánynak ezért a legfőbb feladata biztosítani hazánk kimaradását minden háborúból, illetve megóvni a lakosságot és a gazdaságot a konfliktusok negatív hatásaitól.

"Ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor az elmúlt időszakban oly nehéz körülmények között és oly nehezen elért eredményeket sem fogjuk tudni megőrizni. Márpedig bravúrokból jutott néhány, az elmúlt nagyon nehéz néhány évre is, hiszen bár az elmúlt négy évet egy háború szomszédságában töltöttük, mégis ez volt a magyar gazdaságtörténet legsikeresebb négy éve a beruházások szempontjából" - mondta.

Soha annyi beruházásról megállapodást nem kötöttünk korábban, mint ez alatt a négy év alatt, és soha annyi gyárat Magyarországon nem kezdtek el építeni, mint az elmúlt négy esztendőben

- tette hozzá.