Továbbra is dübörög a magyar ipar, az építőiparban azonban behúzták a kéziféket

Hírek2023. feb. 13.D.F.D.

Fontos adatokat közölt a KSH a hét első napján. Az ipar teljesítménye jelentősen nőtt tavaly decemberben, míg az építőipar visszaesést mutat

Az autóipar és az akkumulátorgyártás mozgatta a növekedést

Jelentősen 2 százalékkal emelkedett 2022. decemberében az ipar teljesítménye az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mivel tavaly decemberben 2 munkanappal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, így a munkanaphatástól megtisztított érték még kedvezőbb, 5,7 százalékos emelkedést mutat. Az ipar teljesítménye havi összevetésben is 3,8 százalékos emelkedést mutatott novemberhez képest. 

Az ipari termelés volumenindexeForrás: KSH

Az iparon belül döntő, 95 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 2,4, a csekély súlyú bányászaté 16,3%-kal nőtt, ugyanakkor az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 7,8%-kal csökkent.

A feldolgozóiparon legnagyobb jelentőséggel bíró járműgyártás 34 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, alacsony bázis szintjét. A közúti gépjármű gyártása 48, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 28 százalékkal nőtt.

A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása és az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása ezzel szemben csökkenést mutatott.

Az alágak közül a 11 százalékos súlyt képviselő villamos berendezés gyártása emelkedett a legnagyobb mértékében, 62 százalékkal. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártása 120, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártása 37 százalékkal bővült.

A termelés alakulása a feldolgozóipar jelentősebb alágaiban, 2022. decemberForrás: KSH

Fontos eredmény, hogy az ipari export volumene éves alapon 3,9 százalékkal bővült. 

Ezen belül feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 34 százalékkal bővült, a 13 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 1,2 százalékkal csökkent.

Ellentétben az exporttal, az ipar belföldi értékesítése 13,8, a feldolgozóiparé 15,5 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.ű

Lassul az építőipar

2022 decemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építése 1,1 százalékal nőtt, az egyéb építményeké 12,7 százalékkal csökkent. Utóbbiak esetében az állami beruházások visszafogása is szerepet játszhat. Fontos megjegyezni, hogy a csökkenést kis részben a tavaly decemberi viszonylag magas bázis is okozta.

Az építőipari termelés szezonálisan és munkanaphatással kiigazított volumenindexei

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,7 százalékkal kisebb volt a novemberinél. 2022-ben az építőipar termelése 3,0 százalékkal nagyobb volt a 2021. évinél. Az év egészében az építőipar termelői árai – egyes építőanyagok jelentős drágulása miatt – átlagosan 24,5 százalékkal magasabbak voltak az előző évihez mérten. Az építőipar termelői árait hosszabb távon mérsékelheti az építőipar teljesítményének visszaesése, de az építőanyag piacon továbbra is sok a bizonytalanság. 

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 2,2, az egyéb építmények építésében 16,3 százalékkal csökkent a termelés. A speciális szaképítés termelése 0,7 százalékkal bővült.

A megkötött új szerződések volumene 35,9 százalékkal esett vissza a 2021. decemberi, magas bázishoz képest, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 4,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 59,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 1,2%-kal mérséklődött, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 13,9%-kal nőtt, az egyéb építményekre vonatkozóké 10,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.