Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Trump - Hszi Csin-Ping találkozó: enyhülhet a Kína és az USA közötti kereskedelmi háború

Hírekegy órájaMTI, Növekedés

A kínai és az amerikai elnök találkozója nyomán enyhülhet a két nagyhatalom közötti kereskedelmi háború. A két vezető a biztonsági, a technológiai, valamint a mesterséges intelligencia témakörét is megvitatta. Kína "reméli", hogy az USA ellenzi Tajvan függetlenségét.

Amerikai és kínai tisztviselők azon dolgoznak, hogy elősegítsék a két ország közötti kiegyensúlyozottabb kereskedelmi kapcsolatokat, ideértve az Egyesült Államok mezőgazdasági termelői számára az új piaci hozzáférést is - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott mai washingtoni megbeszélésének kezdetén.

Mint mondta, kínai hivatali partnerével egyebek között biztonsági, technológiai, valamint a mesterséges intelligencia fejlesztését övező kérdéseket kíván megvitatni. Hszi kijelentette, hogy Kínát és az Egyesült Államokat mélyen összeszövődő érdekek fűzik össze, és hatalmas lehetőségek vannak az együttműködésre a két ország között. 

A kínai elnök azt mondta: azért látogatott az Egyesült Államokba, hogy ápolja a baráti kapcsolatokat, bővítse az együttműködést és elősegítse mindkét ország népének jólétét.

Hszi hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti versenynek "egészségesnek kell lennie, és kordában is kell tartani".

Kijelentette, hogy Peking kész együttműködését fokozni Washingtonnal a kábítószer-bűnözés elleni harcban is. Szerinte a két ország hadseregének is erősítenie kellene a koordinációt.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdán a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi tűzszünetet, amely felfüggesztette a kölcsönös vámok 100 százalékot is meghaladó mértékű emelésével járó kereskedelmi háborút.

Csütörtöki nyilatkozatában Hszi kijelentette, hogy mindkét országnak "megvan a képessége és a felelőssége, hogy a mesterséges intelligenciát a jó célok érdekében fejlessze és irányítsa, valamint biztosítsa, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése mindig emberi ellenőrzés alatt maradjon".

Kína "reméli, hogy az Egyesült Államok a tajvani függetlenség ellenzésének helyes álláspontjához tartja magát", és a szigettel kapcsolatos kérdést kellő gondossággal kezeli majd, "megteremtve ezáltal a kétoldalú stratégiai együttműködés és a kínai-amerikai viszony fejlesztésének szilárd alapjait" - jelentette ki a  kínai elnök.

Kína az önállóan kormányzott Tajvant saját területének tekinti, és nem zárja ki az erő alkalmazását sem a sziget feletti ellenőrzés megszerzése érdekében.

Az iráni konfliktusra kitérve Hszi reményét fejezte ki, hogy Washington és Teherán a lehető leghamarabb visszatérnek a vitás kérdések párbeszéd útján történő rendezéséhez. A kínai elnök hangsúlyozta, hogy hazája mindig is abban hitt, hogy tiszteletben kell tartani az országok szuverenitását és biztonságát. Hozzátette, hogy Peking folyamatosan igyekszik konstruktív szerepet játszani a feszültségek csökkentésében és támogatja, hogy a felek visszatérjenek az iszlámábádi memorandumhoz.