Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Trump ismét indulna a választásokon, szerinte "negyedszerre is nyerne"

Hírekegy órájaNövekedés.hu

Donald Trump 2028-ban is elindulna az elnökválasztáson, miután szerinte már háromszor nyert, de ebből egyszer csalással nyert ellenfele, Joe Biden korábbi elnök. Trump feltette a Trup 2028-as, elhíresült piros sapját a fejére, így jelentette be indulását, ami nyilvánvalóan alkotmányellenes lenne. Az elnök a Fehér Ház tudósítóinak vacsoráján tett bejelentést, majd később közölte, hogy csak viccelt.

Donald Trump elnök kifejezetten unalmasan szerepelt a Fehér Ház tudósítóinak vacsoráján, ár próbált önironikus viccekkel kimenteni magát, a poénjai nem működtek.

Az egyórás, csapongó beszédében nevesítve támadott újságírókat, régi gúnyneveket vett elő, nem vicces testsúlyra vonatkozó poénokat sütött el, és a saját íróira panaszkodott a gyenge anyag miatt.

A sajtó a műsor után élő adásban és az interneten is kigúnyolta a szereplését. 

Trump azzal érvelt, hogy a média kizárólag miatta maradt talpon, kijelentve, ha ő elmegy mindenki tönkremegy. A sajtóvacsora végén minden újságíróval kezet fogott - számolt be a CNN.

Trump bejelentette, hogy 2028-ban is elindul az elnökválasztáson, és "negyedszerre is nyerni fog". Megismételte, hogy Joe Biden elcsalt választásokkal lett elnök, így valójában már háromszor megnyerte az elnökségért zajló küzdelmet.Trump később közölte, hogy csak viccelt, és csak a hivatalból távozása előtti fél évben fog ismét erről beszélni.

Az idén november elején esedékes félidős választások előtti felmérések szerint egyébként a demokraták sikere várható a Kongresszusban.

A választók az iráni háború miatt megdrágult benzin- és gázolajár és a vámok miatt megemelkedett árak miatt elégedetlenek a kormányzat teljesítményével és az elnök személyével.