Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Trump miniszterek leváltását tervezi, a kabinetfőnökét már kirúgta a súlyos vereség után

Hírek36 perceNövekedés.hu

A félidős választásokon elszenvedett súlyos vereség után Donald Trump elnök a kormányában is személyi változásokat tervez.

Donald Trump a CBS 60 Minutes műsorának adott interjújában jelezte, hogy a félidei választásokon elszenvedett republikánus vereség után további változtatások várhatók a kabinetjében - írja a CNN.

Bár kijelentette, hogy elégedett a kabinetjével, elismerte, hogy „néhány változtatást” még tehet, de konkrét neveket nem volt hajlandó említeni.

Trump leváltotta eddigi kabinetfőnökét, Susie Wiles-t, a helyére pedig keményvonalas szövetségesét, a korábbi főtanácsadó Stephen Millert nevezte ki.Az elnök újságíróknak azt mondta, Wiles távozása nem a választási eredmények miatt történt, hanem mert „néha elérkezik a változás ideje”. Millert intelligens, lojális és kiváló harcosként méltatta.

Arra a kérdésre, hogy bízik-e még Pete Hegseth védelmi miniszterben – akit egyes republikánusok a választási vereségért hibáztatnak –, Trump határozottan igennel felelt, arra hivatkozva, hogy „két háborút is megnyertek”.

A minisztert nagyon okosnak nevezte, aki vele tart már a kezdetek óta, ezért nem tervezi a leváltását.

Külpolitikai áttörést tervez

Donald Trump a külpolitikai sikereket célozhatja meg a vereség után: a Fehér Házban kizárólag az orosz különleges megbízottal, Kirill Dmitrijevvel tárgyalt, az ukrán delegációval nem. Trump célja lehet a háború lezárása, az amerikai jelenlét csökkentése Európa védelmében, valamint az Oroszországgal való kapcsolatok rendezése.

Az ukránok felé ütőkártya lehet a kezében, hogy - mint azt már korábban is megtette - az USA korlátozza a katonai és hírszerzési támogatást Ukrajnának.

A legnagyobb kockázat az, hogy a Kreml a közeledést és az amerikai kihátrálást gyengeségként értelmezi.

Lehetséges, hogy Putyin a szankciók enyhítéséért és a dízelalkuért cserébe tartós békét ígért Trumpnak Ukrajnában? Az amerikai elnök számára ez nagy politikai és személyes siker lenne. Az iráni háború bizonytalan kimenetele mellett különösen vonzó lehet számára, hogy az ukrajnai konfliktus lezárását saját diplomáciai vívmányaként, világpolitikai örökségének egyik trófeájaként tüntethesse fel.

De milyen békéről lehet szó?

Putyin számára az lenne az ideális megállapodás, ami elismeri vagy tartósan befagyasztja az orosz területi nyereséget, korlátozza Ukrajna katonai mozgásterét, kizárja az ország NATO-tagságát és felszámolja a nyugati szankciókat.Ha mindezt sikerülne elérnie, a Kreml katonailag és politikailag egyaránt győztesként kerülhet ki a háborúból.Trump célja ezzel szemben elsősorban maga a megállapodás lehet. Számára a békekötés ténye és látványos bejelentése fontosabbá vált, mint az, hogy a rendezés hosszú távon fenntartható-e.

E két cél közötti különbség Putyint komoly alkuelőnybe hozza.

A Graham-szankciók mostani felfüggesztését a Fehér Ház azzal indokolta, hogy a büntetőintézkedések alkalmazása Oroszország ellen akadályozná a békéről beinduló tárgyalásokat a felek között. Ez önmagában elfogadható érv – feltéve, hogy Moszkva részéről érdemi engedményekre lehet számítani.Putyinnak azonban nem kell feltétlenül békét kötnie, elég, ha időhúzással fenntartja a béke lehetőségét, s újabb tárgyalásokkal, részmegállapodásokkal és homályos ígéretekkel életben tartja Trump reményeit. Miközben az amerikai elnököt saját politikai naptára sürgeti, tárgyalási pozíciója meggyengülhet.

Ugyanis minden Moszkvának tett egyoldalú engedménnyel csökken azoknak az alkueszközöknek az értéke, amelyekkel Washington valódi kompromisszumokat kényszeríthet ki Putyintól. A szankciók nem pusztán büntetőintézkedések, hanem alkueszközök is.

Nem zárható ki, hogy a háttérben egy szélesebb geopolitikai alku körvonalazódik. A vártnál sokkal bonyolultabbá vált iráni háború Trump szemében felértékeli Moszkvát - írta lapunknak Dobozi István közgazdász.

Újabb alaszkai csapda?

Az alaszkai déjà vu érzése aligha alaptalan. Az egy évvel ezelőtti Trump–Putyin-csúcstalálkozón az amerikai elnök abban bízott, hogy az üzletkötés mestereként, személyes diplomáciájával áttörést érhet el az orosz–ukrán konfliktusban. Putyin azonban elsősorban nemzetközi legitimációt, időt és nagyhatalmi elismerést nyert, de utána folytatta a háborút, mintha semmi nem történt volna Anchorageban. Most ugyanez a forgatókönyv ismétlődhet – csak jóval nagyobb tétekkel. Van azonban egy lényeges különbség:

Putyin ezúttal nemcsak diplomáciai elismeréshez jut, hanem kézzelfogható gazdasági és katonai előnyökhöz is.A Graham-törvény új szankcióinak felfüggesztése különösen jelentős amerikai engedmény. A Kongresszus elsöprő többséggel támogatta a szigorú jogszabályt, amelynek célja az orosz háborús gazdaság bevételeinek érdemi csökkentése volt. Trump a törvény szeptemberi elfogadása után mindössze egy hónappal gyakorlatilag hatástalanította – ha csak átmenetileg is – az új büntetőintézkedéseket. Mindezt éppen akkor, amikor az ukrán hadsereg orosz olajfinomítók elleni támadásai egyre nagyobb nyomást gyakoroltak Moszkva energiarendszerére és az egyébként sem kielégítő orosz légvédelmi képességekre.

Kijev számára azonban a legaggasztóbb fejlemény az amerikai hírszerzési támogatás körüli bizonytalanság. Ha Washington tudatosan használja fel Ukrajna technológiai függőségét a békekötés kikényszerítésére, az már túlmutat a diplomáciai nyomásgyakorláson.

A megtámadott ország védekezőképességének gyengítéséről lenne szó azért, hogy elfogadja a tartós tűzszünet vagy a végleges békemegállapodás legfőbb orosz feltételeit.

A kialakuló összkép egyre inkább azt mutatja, hogy Trump nem annyira Putyint akarja kemény engedményekre kényszeríteni, mint inkább Ukrajnát.

Ez azonban nemcsak Kijev számára jelent kockázatot, hanem a szövetségesek számára is súlyos kérdéseket vet fel Washington megbízhatóságáról, a biztonsági garanciákról és az amerikai külpolitika távlati irányáról.