Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Megszólalt Trump a vereség után, az elnöki vétójogról beszélt

Hírek20 perceNövekedés.hu

Az elnök elvesztette a Kongresszusban és a Szenátusban is a republikánus többségét.

Donald Trump elnök kedden hangsúlyozta, hogy a „vétójog erejét” tervezi használni a demokraták által támogatott törvényjavaslatok blokkolására, mivel a párt várhatóan átveszi az ellenőrzést a Képviselőház és a Szenátus felett - írja a Fox News.

Ez az egyik legerősebb hatalmi eszköz, amivel egy elnök rendelkezik

– mondta a Fox Newsnak.

„Ők pedig majd átküldenek teljesen őrült dolgokat, én pedig megvétózom azokat. Néhány hónapnyi vétózás után kijönnek majd, és azt kérdezik: hogyan tudnánk ezeket a dolgokat megvalósítani? Mi pedig együtt fogunk működni.”„Tudja, sok barátom van a demokraták között, akár hiszi, akár nem. Néhánnyal már beszéltem is. Négy hívást kaptam meghatározó demokratáktól, pontosabban két szenátortól és három képviselőtől. Ez így összesen öt, és még hárman várnak arra, hogy felhívhassanak. Szóval nem tudom, ők nyilvánvalóan beszélni akarnak, de nálam van a vétójog. A vétójog pedig, tudja, megtörhetetlen” – tette hozzá.

Történelmi vereség

A tegnapi félidős választásokon a demokraták megnyerték a Szenátust és a Képviselőházat is, így a Donald Trump elnökségéből hátralévő időszakra átvették a Kongresszus feletti ellenőrzést - tájékoztat a BBC.

Ez a Republikánus Párt történelmi léptékű veresége – és a győzelem olyan mértékű, amiről a legtöbb demokrata még néhány hónappal ezelőtt sem merhetett volna álmodni.

A szenátusi választáson a demokraták meglepetésgyőzelmek sorozatát aratták a republikánusok fellegváraiban, beleértve Texast, Ohiót és Kansast is – ahol legutóbb csaknem 100 évvel ezelőtt választottak meg demokrata szenátort. Texasban még Elon Musk is jókora összeggel szállt be a küzdelembe a republikánus jelölt oldalán.

A Kongresszus feletti ellenőrzéssel a demokraták képesek lesznek meghiúsítani Trump elnök terveit a következő két évben – sőt, akár harmadszor is megpróbálhatják elindítani ellene Az alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment).

A választások eredménye mostantól a külpolitikában is korlátozhatja az elnököt, mert az iráni háború folytatásának költségeit  a Kongresszusnak kell jóváhagynia.

Meggyengült az elnök

A november 3-i félidős választások előtt egyre több mérvadó elemző beszél Trump felerősödött politikai elutasításáról, sőt egyesek már a „vég kezdetét” emlegetik. Susan Glasser, a The New Yorker ismert publicistája például úgy látja, hogy közeledik az elnök politikai megítélésének kritikus fordulópontja. Glasser több nyomós érvet hoz fel Trump jelentősnek tartott politikai gyöngülése mellett.A republikánusok számára kedvezőtlen választási környezet már a korábban biztosnak hitt államokra is átterjedt. A nagy tömegeket érintő megélhetési válság aláásta Trump választási ígéreteit. Az elnök elveszítheti azt a politikai védőhálót, ami eddig megóvta a párton belüli lázadástól.Az iráni háború miatt Trump saját választói is elbizonytalanodtak. És végül: egy esetleges komoly vereség után Trump reakciója maga is politikai veszélyforrássá válhat, különösen annak tükrében, hogy a 2020-as választási vereségét sem fogadta el.

De vajon ezek az értékelések reális várakozásokon alapulnak, vagy inkább a Trump-ellenes tábor túlfűtött reményeit tükrözik? Kifejezetten óvatosságra van szükség a demokraták körében uralkodóvá vált túlzott várakozásokkal kapcsolatban. Elég csak 2016-ot felidézni, amikor nagyon sokan biztosra vették Hillary Clinton elnökválasztási győzelmét, valamint 2018-at, amikor a demokraták megkaparintották ugyan a Képviselőházat, de a republikánusok megtartották a Szenátust.

A közvélemény-kutatások mindenesetre komoly okot adnak a republikánusok aggodalmára. A Reuters/Ipsos legfrissebb felmérésében Trump elnöki munkájával a megkérdezettek csupán 32 százaléka volt elégedett, 66 százaléka pedig elégedetlen.