A politikai vég kezdete lehet Trump számára az amerikai félidős választás

Népszavazás Trumpról

A november 3-i félidős választások előtt egyre több mérvadó elemző beszél Trump felerősödött politikai elutasításáról, sőt egyesek már a „vég kezdetét” emlegetik. Susan Glasser, a The New Yorker ismert publicistája például úgy látja, hogy közeledik az elnök politikai megítélésének kritikus fordulópontja. Glasser több nyomós érvet hoz fel Trump jelentősnek tartott politikai gyöngülése mellett.A republikánusok számára kedvezőtlen választási környezet már a korábban biztosnak hitt államokra is átterjedt. A nagy tömegeket érintő megélhetési válság aláásta Trump választási ígéreteit. Az elnök elveszítheti azt a politikai védőhálót, ami eddig megóvta a párton belüli lázadástól.Az iráni háború miatt Trump saját választói is elbizonytalanodtak. És végül: egy esetleges komoly vereség után Trump reakciója maga is politikai veszélyforrássá válhat, különösen annak tükrében, hogy a 2020-as választási vereségét sem fogadta el.

De vajon ezek az értékelések reális várakozásokon alapulnak, vagy inkább a Trump-ellenes tábor túlfűtött reményeit tükrözik? Kifejezetten óvatosságra van szükség a demokraták körében uralkodóvá vált túlzott várakozásokkal kapcsolatban. Elég csak 2016-ot felidézni, amikor nagyon sokan biztosra vették Hillary Clinton elnökválasztási győzelmét, valamint 2018-at, amikor a demokraták megkaparintották ugyan a Képviselőházat, de a republikánusok megtartották a Szenátust.

A közvélemény-kutatások mindenesetre komoly okot adnak a republikánusok aggodalmára. A Reuters/Ipsos legfrissebb felmérésében Trump elnöki munkájával a megkérdezettek csupán 32 százaléka volt elégedett, 66 százaléka pedig elégedetlen. A kongresszusi választási preferenciákat mérő vizsgálatokban a demokraták a valószínű szavazók körében 53–44 arányban vezetnek a republikánusok előtt.

Természetesen a számok önmagukban nem vetítik előre a választás végső eredményét. Az azonban figyelemre méltó, hogy a valószínű szavazók 44 százaléka elsősorban Trump ellen akar szavazni, és csak 21 százalék voksolna kifejezetten az elnök támogatójaként. Ez arra utal, hogy

a választás sok körzetben nem kis mértékben a Trump-kormányzattal szembeni elégedetlenségről fog szólni, annak ellenére, hogy az elnök neve nem szerepel a szavazólapokon.A gazdasági közérzet különösen fontos tényező. A megélhetési költségek, az infláció és az üzemanyagárak alakulása közvetlenül érinti a háztartásokat. A népszerűtlen iráni háborúval összefüggő energiaár-emelkedés napról napra rontja a kormány megítélését, mivel a választók világosan látják, hogy az iráni katonai konfliktus Trump elnök diszkrecionális döntésének a következménye.

A választók nem feltétlenül azért fordulnak el a republikánusoktól, mert demokratákat hirtelen jobban kedvelik, hanem mert úgy érzik: az elnök nem teljesítette ígéreteit és mindennapi életük nem könnyebb, hanem nehezebb lett az elmúlt két évben. Ez lényeges különbség.A kormányzó párt választási veresége nem feltétlenül jelent ideológiai fordulatot az országban. Sokszor egyszerűen a hatalmon lévők megbüntetéséről szól, különösen, ha fontos választási ígéretek nem teljesülnek.

Történelmi választási tanulságok

Az amerikai politikai történelem alapján a republikánusoknak komoly okuk van tartani a mostani közbenső választásoktól.

A második világháború előtti évtizedekig visszanyúló adatsorok szerint az elnök pártja a félidős választások túlnyomó többségében képviselőházi mandátumokat veszített.

A választók gyakran használják ezt az alkalmat arra, hogy jelezzék elégedetlenségüket a Fehér Ház politikájával és ellensúlyt teremtsenek az elnöki hatalommal szemben.

Bill Clinton 1994-ben, Barack Obama 2010-ben, Donald Trump pedig 2018-ban szembesült súlyos félidős vereséggel, amikor a demokraták visszavették a többséget. Ennek ellenére Trump továbbra is uralta a republikánus pártot, majd 2024-ben – nem kis meglepetésre – visszatért a Fehér Házba.

Ez a példa egyben figyelmeztetés is a Trump súlyos bukását előre vetítőknek.

A félidős választások megváltoztathatják a kongresszusi erőviszonyokat, korlátozhatják az elnök mozgásterét, és meggyengíthetik bel- és külpolitikai tekintélyét. Ám az elnöki ciklus nem ér véget, a választási vereség önmagában nem szünteti meg a párton belüli erős befolyását.A Kongresszus két kamarájának esetleges együttes elvesztése ráadásul nem azonos súlyú politikai következményekkel járna. A képviselőházi demokrata többség komoly akadályt jelenthet Trump törvényhozási programjának, vizsgálatokat indíthat és erősebb felügyeletet gyakorolhat a végrehajtó hatalom fölött. A szenátusi többség elvesztése pedig tovább szűkítené az elnök mozgásterét a kinevezések és a jogalkotás terén.

Igazi teherpróba: Trump uralma a Republikánus Párt felett

Trump politikai erejének egyik legfontosabb forrása nem az országos népszerűsége, hanem a Republikánus Párt fölötti – közel teljes mértékű – ellenőrzése.

A párt politikusai hosszú ideje azt tapasztalják, hogy aki nyíltan szembefordul vele, annak a republikánus előválasztásokon komoly kihívóval kell szembenéznie. A Trump-hűség ezért sok jelölt számára nem pusztán ideológiai állásfoglalás, hanem politikai túlélési stratégia.

A félidős vereség akkor válhatna igazán jelentőssé, ha megváltoztatná ezt a számítást. Ha a republikánus politikusok arra a következtetésre jutnak, hogy Trump támogatása több választót riaszt el, mint amennyit mozgósít, egyre többen próbálhatnak távolságot tartani tőle. Ha pedig a párt donorai, stratégái és választott tisztségviselői is úgy ítélik meg, hogy a trumpi politikai márka már teherré vált, a választást követően megindulhat a keresés egy másik vezető után.

Ez azonban nem automatikus folyamat.A republikánus választók egy része – különösen a szektaszerű MAGA-tömb – akkor is támogatja Trumpot, ha elégedetlen a gazdasági helyzettel vagy az elnök bizonyos döntéseivel.Sokan nem csupán egy vezető politikust látnak benne, hanem a velük szemben állónak érzett intézmények, kulturális elit és politikai establishment ellen következetesen fellépő ideológiai és politikai vezért. A párt belső hatalmi viszonyait ezért távolról sem lehet kizárólag az országos népszerűségi mutatókból levezetni.

A döntő kérdés nem pusztán az lesz, hogy november 3-án hány mandátumot veszítenek a republikánusok, hanem az is, hogyan reagálnak egy lehetséges súlyos vereségre. Trump ismét a választási rendszerre, a demokraták „csalásaira”, a médiára vagy a republikánus jelöltek elégtelen hűségére hárítja-e a felelősséget? A párt vezetői elfogadják-e ezt a magyarázatot, vagy először merül fel komolyan bennük, hogy a probléma maga Trump?

Az iráni tényező

A választási eredmény egyik meghatározója az lehet, hogy a gazdasági elégedetlenség mennyire válik a Trump-kormányzattal szembeni általános politikai ítéletté. Az elnök választási ígéreteinek középpontjában a megélhetés javítása és az amerikai nemzetgazdasági érdekek védelme állt az „unfair” külfölddel szemben (lásd vámháborúk). Ha a választók ehelyett magas árakat, gyorsan növekvő kiadásokat és megélhetési bizonytalanságot tapasztalnak, könnyen úgy érezhetik, hogy Trump és kormánya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Az iráni háború ezt a problémát tovább élezi. A vámokhoz többnyire hasonlóan, az amerikai katonai beavatkozás következményei az energiaárakon és a háztartások kiadásain keresztül közvetlenül megjelennek.

A háború külpolitikai kérdésből így belpolitikai teherré válik: a választók azt mérlegelik, hogy az elnök stratégiai céljai megérik-e a mindennapi életükben tapasztalt pluszköltségeket.

Trump számára Irán kapcsán a választási nyomás két, egymással ellentétes ösztönzőt teremt. Egyfelől érdeke lehet, hogy megállapodást keressen, mérsékelje a konfliktust és bizonyítsa: képes lezárni egy olyan „örökösnek” tűnő iráni problémát, amellyel több korábbi amerikai elnök – köztük Ronald Reagan – nem tudott megbirkózni. Másfelől úgy gondolhatja, hogy az elnökség történelmi öröksége szempontjából éppen a határozott fellépés és a konfliktus katonai túlerővel történő, végleges lezárása a fontosabb. Ebben az esetben

a választási vereség nem feltétlenül fogja vissza az elnököt, sőt még bátrabb katonai kockázatvállalásra sarkallhatja, a belpolitika helyett a külpolitikában keresve a látványos sikert.

Mi jelezné a vég kezdetét?

A republikánusok súlyos veresége önmagában még nem bizonyítaná, hogy Trump politikai pályája ténylegesen a végéhez közeledik. A fontosabb jelzések a választás után érkezhetnek.

Először is,

számít a vereség mértéke és földrajzi kiterjedése.

Ha a republikánusok olyan körzeteket is elveszítenek, amelyekben korábban biztos volt az előnyük, az arra utalhat, hogy Trump elutasítottsága már a párt hagyományos választói bázisán belül is érezteti hatását. Másodszor, figyelni kell arra, hogyan viselkednek az országos és állami szintű republikánus politikusok: továbbra is mindenben követik-e az elnököt, vagy egyre nyíltabban vitatják vagy egyenesen ellenzik döntéseit.

Harmadszor, a párton belüli előválasztások kimenetele és a Trump által támogatott jelöltek későbbi szereplése is sokat elárulhat. Ha a Trump-hűség többé nem jelent biztos sikert, az elnök egyik legfontosabb hatalmi eszköze gyengülhet meg vészesen. Végül

a meghatározó az lesz, hogy saját táborában Trump támogatottsága mennyire marad erős egy esetleges választási kudarc után.

Az országos népszerűtlenség politikailag baljós, de a párton belüli hatalom szempontjából a saját szavazók lojalitásának megingása még fontosabb lehet.

Választási vereség, nem politikai temetés

Susan Glasser és más Trump-kritikus elemzők nem légből kapott reményekre építenek, amikor az elnök politikai meggyengüléséről beszélnek. A kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok, a demokraták előnye a kongresszusi választási preferenciákban és a megélhetési költségek miatti széleskörű elégedetlenség valós politikai sebezhetőséget jeleznek. A republikánusok súlyos választási veresége komoly csapást mérhet Trump tekintélyére, a „vég kezdete” azonban már sokkal merészebb állítás.

A vereség korlátozhatja az elnök mozgásterét, de önmagában még nem szünteti meg a Republikánus Párt fölötti befolyását.

Sőt, a kérdés nem csupán az, hogy Trump mennyire tudja majd érvényesíteni akaratát a Kongresszusban, hanem az is, hogy ki örökölheti politikai hatalmát 2028-ban. Trump számára a királycsináló szerep legalább olyan fontos lehet, mint az elnökség utolsó két évének politikai mérlege. Ha személyesen ő szemeli ki a republikánusok következő elnökjelöltjét (ami nagyon valószínű), akkor a Fehér Házból való távozása után is fontos szereplője maradhat az amerikai politikának.

Jelenleg J. D. Vance tűnik a legkézenfekvőbb örökösnek.

Trump magánbeszélgetésekben már jelezte, hogy az alelnök az első számú jelöltesélyes, miközben nyilvánosan továbbra is nyitva hagyta a kérdést és Marco Rubio külügyminiszter nevét is szóba hozta. Vance előnye, hogy szorosan kötődik Trump politikai mozgalmához és alelnökként országos ismertséget szerzett. Ez azonban a gyengesége is lehet, mivel egy esetleges súlyos republikánus vereség után nehezebb lehet elválasztania saját politikai jövőjét az elnök népszerűtlenségétől. Egyes republikánus stratégák ezért úgy vélik, hogy a különösen nagy vereség Rubiónak kedvezhet.

Trump, a királycsináló?

De biztos-e, hogy Trump választottja lesz a párt hivatalos elnökjelöltje? Korántsem. Az elnök támogatása jelentős előnyt kölcsönözhet egy jelöltnek, különösen, ha a választásokon szuperaktív, erősen motivált MAGA-keménymag (a republikánus szavazók harmada) továbbra is hűséges marad hozzá. Ám a republikánus elnökjelöltet végül is nem Trump nevezi ki, hanem a párt előválasztásainak és jelölőgyűléseinek eredménye dönt. Egy súlyos választási vereség után több befolyásos republikánus politikus is arra az elhatározásra juthat, hogy a pártnak nem egyszerűen Trump politikai kurzusának folytatójára, hanem új választási stratégiára van szüksége. Ebben az esetben Vance-nek nemcsak az ellenfeleivel, hanem azzal a kérdéssel is szembe kellene néznie, hogy a kitartó Trump-hűség továbbra is politikai előny-e, vagy immár választási teherré vált.

Trump királycsináló szerepe tehát nem feltétlenül szűnne meg egy vereséggel, de módosulhat a súlya. Ha a republikánusok csak a Képviselőházat veszítik el, miközben Trump saját törzstáborában megőrzi tekintélyét, továbbra is ő szabhatja meg az utódlás feltételeit. Ha viszont a vereség kiterjed a Szenátusra is, több hagyományosan republikánus államra és közben a párt választói körében is megrendül az elnök támogatottsága, akkor a lehetséges utódok és a párt nagy donorai bátrabban szállhatnak szembe az akaratával.

A 2028-as jelöltségért folyó verseny így a Trump utáni Republikánus Párt első komoly erőpróbájává válhat.

A trumpizmus mindenesetre nem feltétlenül tűnik el azzal, hogy Trump népszerűsége visszaesik. Egy politikai mozgalom túlélheti saját vezetőjének gyöngülését, különösen akkor, ha az általa képviselt sérelmek (valósak vagy véltek) és társadalmi konfliktusok továbbra is jelen vannak.

A november 3-i választás ezért lehet fordulópont, de nem feltétlenül végállomás. A döntő kérdés nem csupán az, hogy Amerika politikailag megbünteti-e Trumpot, hanem az is, hogy a Republikánus Párt hajlandó-e levonni az esetleges vereség következtetéseit.

Ha politikusai ismét feltétel nélkül felsorakoznak az elnök mögött, Trump megőrizheti a párton belüli vezető szerepét. Ha viszont egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a hozzá való feltétlen hűség már nem a győzelem, hanem a vereség receptje, akkor Trump elnökségének utolsó szakasza a Republikánus Párt fölötti évtizedes egyeduralmának alkonyát is jelentheti.

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.