Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Vezető amerikai infektológus: 3 egyszerű dolog, amivel erősíthetjük immunrendszerünk

Hírek2020. szept. 27.Növekedés.hu

Azt tudjuk, hogy a maszk viselése, a kézmosás és a szociális távolságtartás segíthet abban, hogy ne kapjuk el a koronavírust. Dr. Anthony Fauci ezeken kívül még három egyszerű dologra hívta fel a figyelmet, amik bár egyértelműnek tűnhetnek, nem árt hangsúlyozni a fontosságukat, és betartani őket járvány idején, hogy erősítsük immunrendszerünk.

A doktor szerint vannak olyan hétköznapi dolgok, amelyeket bárki megtehet annak érdekében, hogy segítse immunrendszere optimális működését, és még csak pénzbe sem kerülnek. A következő módszerek sokkal inkább az egészségesebb életmódról szólnak, és többet segítenek, mint bármi, amit beszednénk.

Fauci korábban kiemelte, hogy járvány idején (is) fontos a C és a D-vitamin szedésére, ő maga is rendszeresen szed D-vitamint, ám azt is hozzátette, hogy ezek önmagukban nem tekinthetőek csodafegyvernek, és nem helyettesítik pédául a szociális távolságtartás vagy a maszk viselését.

Dr. Anthony Fauci

A CNBC tehát összeszedte, mit ajánl Fauci:

Megfelelő mennyiségű alvás

Tanulmányok kimutatták, hogy azok az emberek, akik éjszaka hat órát vagy kevesebbet alszanak, négyszer nagyobb eséllyel fáznak meg, mint azok, akik éjszakánként hét órát alszanak.

Ennek az lehet az oka, hogy alvás közben a testünk olyan fehérjéket termel, amelyek felelősek a fertőzések leküzdéséért és a gyulladás csökkentéséért.

De ha spórolunk az alvással, a testünk nehezebben tudja megvédeni magát a fertőzéstől.

Stresszkezelés

Egy júliusi felmérésből kiderült, hogy az amerikai felnőttek több mint a fele stresszesebb, januárhoz képest, amikor még nem volt pandémia. Próbáljuk kerülni vagy csökkenteni a minket érő stresszt, ugyanis hatással lehet az immunrendszer működésére - mondta Fauci.

A stresszhormonok csökkentik testünk képességét a fertőzések elleni küzdelemben, így hajlamosabbak leszünk a megbetegedésre. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) szerint a hosszú távú stressz (amely akár évekig is tarthat) kifejezetten „rombolja az immunrendszert”.

Az egyik legjobb stresszkezelési módszer, ha ragaszkodunk a jól bevált rutinunkhoz, mert a bizonytalanság most rengeteg stresszért felelős. A testmozgás kiváló kikapcsolódási lehetőség, ráadásul otthoni karanténba is megoldható. Sokan esküsznek a meditációra: a „mindfulness meditation” során például a gondolatokat és érzelmeket bárminemű megítélés nélkül kell megfigyelni, a kutatások szerint ez a gyakorlat csökkenti a stresszt.

Cukros ételek kerülése 

Bizonyítékok támasztják alá, hogy

a vitaminokban és ásványi anyagban gazdag, kiegyensúlyozott étrend segíthet immunsejtjeink megfelelő működésében.

A nagymértékben feldolgozott élelmiszer, a cukros italok, sütik és chipsek fogyasztása ugyanakkor kifejezetten negatívan befolyásolhatja az egészséges immunrendszert.