Buvári Tamás: Mindig zavart az igazságtalanság

Hogy jött az ötlet, hogy Bódi Magdolnáról készít filmet?

Veszprém mellett lakom, a történettel is ott ismerkedtem meg. Veszprém közelében Litéren lőtték le Magdolnát egészen fiatalon, 23 évesen. Az ő egész élete a Balaton Felvidékhez köthető. Szigligeten született és a Káli-medencében gyerekeskedett, Balatonfűzfőn a Nitrokémiában dolgozott munkáslányként öt évet.

A háború, az erőszak civil életre való hatása, a nők elleni agresszió mindig is foglalkoztatott.

Első nagyjátékfilmemben, a Szeretföld-ben is hasonló témát dolgoztam fel. Nagyon megfogott, hogy Magdolna már gyerekkorától az egész életét annak szentelte, hogy az elesetteken, a szegényeken segítsen, a betegeket ápolja, támogassa. Számomra ez a szempont nagyon fontos volt.

Mindig érdekelt a szegények-gazdagok, a gyengék-erősek közötti különbség, a társadalmi egyenlőtlenség, az eltérő viselkedésminták és azok környezetre való hatása. Mindig is zavartak az igazságtalanságok és Magdolna történetében pont ez az áldozatkészség fogott meg.

Mennyire volt fontos az, hogy Magdolna boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban?

Tudtam róla, mert Veszprémben Magdolna egy fontos személy, a története ismert. Ő vállaltan istenhívő volt még a munkáskörnyezetben is, ahol élt. Gyerekekkel, fiatal lányokkal foglalkozott, mesélt nekik Istenről, a hitről, gyakorlatilag hittanórát tartott nekik. Már egészen fiatalon szüzességi fogadalmat tett, hogy őt senki meg nem érinti.

Kijelentette, hogy ha vele a katonák erőszakoskodnának, akkor ő ellenáll, és inkább meghal, minthogy erőszakot kövessenek el rajta.

Mindszenty, aki veszprémi püspök volt, már akkoriban kezdeményezte Magdolna boldoggá avatását. Aztán hosszú ideig csend volt ez ügyben. A 2010-es években kezdték újra összegyűjteni azokat a dokumentációkat, amik alátámaszthatják és segítik az eljárást. 2017-ben adták le a hivatalos dokumentumokat a Vatikánban, kérve Magdolna boldoggá avatását.

A film nem az egész életét, hanem Magdolna két napját mutatja be, miért?

Nem akartam klasszikus életrajzi filmet csinálni. Más oldalról akartam elmesélni a történetet, engem ez érdekelt. Ha úgy tetszik, szerzőibb perspektívából közelítettem a filmhez. Magdolna két napját mutatjuk be. Egy napsütéses napot, amikor 1933-ban, 12 éves korában sorsára nézve egy rejtélyes „üzenetet” kap. És az utolsó napját, amelyben elkerülhetetlen számára az áldozathozatal és a halál. Ez utóbbi nap a II. világháború egyik utolsó napja Magyarországon, amikor az orosz hadsereg megérkezik a balatoni régióba, és egy orosz katona meggyilkolja Magdolnát. Felépítettem a két kor közötti átjárást, mert természetesen életének ez a két teljesen különböző része összefügg. Ezek persze nem teljesen egyértelműek, de azért sokaknak azok. Nagyon izgatott ez a fajta megközelítés. Egyben komolyabb feladat elé állított minden szempontból, a forgatókönyv írásától kezdve, a film forgatásáig, vágásáig.

Buvári Villő a fiatalkori Magdolna szerepében

Hogy választotta ki a fiatalkori és idősebb Magdolnát?

A tizenéves Magdolnára lányom, Buvári Villő már a fejemben volt korábban is, de azért másokat is megnéztem a szerepben. De ő volt a legjobb. Nagy Katicát pedig rögtön alkalmasnak találtam a szerepre, amikor egy próbán megláttam, hogyan létezik a kamera előtt. Sikerült is minden. Tíz nap alatt, napi 12 óra forgatással megvolt a gyermekkori és tíz nap alatt a felnöttkori Magdolna napja. Igaz, ez elég kevés forgatási napnak számít egy 90 perces mozihoz, rendkívül megfeszítve dolgoztunk.

Miért fekete-fehér a film?

Tóth Zsolt, operatőrrel készült első három filmünk fekete-fehér. Talán nem véletlenül. A fekete-fehér kirángat a valóságból, elemeli a történetet, hiszen a mindennapokban színesen látunk. Ha valamiből kivesszük a színeket, akkor talán jobban felfogjuk, hogy mi történik a filmben, mert a szín nem vonja el a figyelmet a történetről, a szereplőkről.

Nem kell a színekkel foglalkozni, csak a sztorival, illetve az elemeltség felhívja a figyelmet valami másra, például az arcokra, a fény-árnyék hatásokra.

Talán jobban is azonosulunk a történettel, hiszen a második világháború előtt minden fotó, de archív film is fekete-fehér volt, úgy szoktuk meg azt a kort. Segíti, hogy elhiggyük a történetet, hogy jobban beleéljük magunkat.

Nagy Katica

Mennyiben befolyásolta a koronavírus a filmet?

2019 áprilisban volt az utolsó forgatási nap, az utómunka nagyjából egy év volt. Idén márciusban mutattuk volna be hivatalosan, ha nincs a koronavírus.

Milyen volt a film eddigi fogadtatása?

Veszprémben a hivatalos bemutatón nagyon szerették.

A film fényképezéséért operatőr barátom Tóth Zsolt elnyerte a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díját.

Az Urániában a diszbemutatónk jól sikerült. Már jópár kritika érkezett, általában nagyon jók, aminek örülök. A mozikba most került, a Puskinban, az Urániában és a Tabánban játszák, terveink szerint a Vatikánban is bemutatják majd. De készülünk az ősszel online is forgalmazni, és a Duna Televízió is műsorra tűzi majd a későbbiekben.

A film közösségi finanszírozásban készült, ezt mindenhol hangsúlyozzák. Mit jelent ez?

Mivel ez egy veszprémi történet, az ott élőknek fontos, hogy filmen is megjelenjen. Helyi vállalkozók, cégek, civil szervezetek adták össze a forgatáshoz szükséges pénz jó részét, de kaptunk támogatást a Veszprémi Érsekségtől, a Magyar Művészeti Akadémiától, a Veszprém - Balaton 2023 programsorozattól és a közönséghez juttatáshoz a Nemzeti Filmintézettől is.

Számomra fontos, hogy a helyi színészeket is foglalkoztassam, hiszen mikor jut egy veszprémi vagy vidéki színész szerephez egy filmben? Nem sűrűn. Mondhatom, hogy ez a film a helyieknek is nagyon fontos volt minden szempontból.

A filmalaptól kért a filmre pénzt?

A Magyar Média Mecenatúra pályázatán indultunk, Ott nem nyertünk és akkor döntöttünk a közösségi finanszírozás mellett.

Milyen tervei vannak a jövőben?

Nagyon gyorsan rá szeretnék koncentrálni két munkára. Mindkettő nagyjátékfilm. Az egyik egy sci-fi, a vírushelyzettel foglalkozik egy mai magyar családon keresztül.

Ezt már a covid inspirálta?

Nem, már nagyon régóta foglalkoztatott ez az ötlet. Most már megfelelően letisztult a forgatókönyv is. Másik tervem az 1954-es Pajtás sétahajó elsüllyedéséről szól. A tragédiában több, mint húszan haltak meg, de az akkori hatalom elhallgatta, és az ország nem tudott az esetről semmit. A történetet néhány főbb szereplőn keresztül mutatnám be, ezt egy nagyon jól megfilmesíthető történetnek találom. Remélem, hogy támogatni fogják a Filmintézetnél, és megfelelő büdzsével dolgozhatunk majd. De ha nem, akkor is el szeretném készíteni ezeket a filmeket.