Vonatozók figyelem: a nyár végével több vonalon változik a vasúti menetrend
HírekA nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva lép életbe hétfőn a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült - közölte a MÁV-Start szombaton az MTI-vel.
A változások között kiemelték, hogy Debrecen elővárosában az utazási igények jobb kiszolgálása érdekében változik a menetrend.
Szeptember végétől bővül Szeged és a főváros közötti kapcsolat, ugyanis az utolsó Szegedre tartó járat minden nap 22 órakor fog indulni a fővárosból.
A közlemény szerint a jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során - a járási egyeztetéseken túl - az utasok véleményét és javaslatait is figyelembe vették több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az igényeikhez igazított gyakorisággal és időben közlekedhessenek, így váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés az egyéni közlekedéssel szemben.
A MÁV-Start a menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően évi három alkalommal - idén áprilisban, júniusban és most szeptemberben - alkalmaz évközi menetrendmódosítást - tették hozzá.
A változások részletei megismerhetők a MÁV-Start honlapján.