Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Wagner vezér: azért álltunk meg, mert nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni

Hírek2023. jún. 26.MTI - Pogár Demeter Moszkva

Nem az orosz rendszer megdöntése volt a célja a Wagner csoport múlt heti zendülésének, hanem tiltakozás az ukrajnai "különleges hadművelet" vezetésében elkövetett hibák ellen, a felelősök bíróság elé állítása és az alakulat megőrzése - jelentette ki Jevgenyij Prigozsin, a katonai vállalat alapítója hangüzenetében.

Nem volt célunk a fennálló rendszer és a törvényesen megválasztott kormány megdöntése. Azért fordultunk vissza, hogy ne folyjon vér

mondta.

Prigozsin szerint a Wagner a legtapasztaltabb és legharcképesebb egység Oroszországban, amely eredményeket ért el Ukrajnában. Mint mondta, intrikák és átgondolatlan döntések következtében a katonai alakulatnak július 1-jétől meg kell szűnnie, de a harcosok 1-2 százalék kivételével nem voltak hajlandók szerződést kötni a védelmi minisztériummal.

Azt állította, eredeti tervei szerint a Wagner június 30-án békésen át akarta adni felszerelését a "különleges hadművelet" törzsének közelében, ám rakétatámadás érte, amely kioltotta mintegy 30 harcosának az életét, és ez váltotta ki a reagálást.

A menetoszlop a beszámolója szerint 780 kilométert tett meg 24 óra alatt, ami 2024. február 24-én - az ukrajnai háború elindításának napján - annak felelt volna meg, mintha az orosz erők a kiindulási pontjuktól eljutottak volna Kijevig vagy Ungvárig. Rámutatott, hogy a Wagner egyetlen nap alatt 200 kilométernyire közelítette meg Moszkvát, és elfoglalta Rosztov-na-Donu várost, ami súlyos biztonsági kockázatokra világított rá.

Úgy vélekedett, hogy a "különleges hadművelet" egyetlen napig tartott volna, ha olyan emberek irányítják, mint amilyenek a Wagner zsoldosai.

Prigozsin sajnálatát fejezte ki az orosz légierő gépeire mért csapások miatt, amelyeket a Wagnerre ledobott bombákkal indokolt. Azt mondta, hogy a fegyveresei blokkoltak és lefegyvereztek minden katonai létesítményt, amely az útjukba akadt, de egyetlen katona sem halt meg a terepen. Elmondása szerint a zsoldosseregnek néhány sebesültje volt, és meghalt két, hozzá átállt katona.

Azt állította, hogy minden katona, aki csak látta őket, támogatta is őket. A menetoszlop akkor állt meg, amikor az első egység felállította a tüzérséget, és elvégezte a felderítést, amelynek eredményeiből "nyilvánvalóvá vált, hogy sok vér fog folyni".

Úgy éreztük, hogy elég volt a demonstrációból

hangoztatta.

Beszámolója szerint ekkor Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kinyújtotta kezét, és felajánlotta, hogy megoldást talál a katonai magánvállalat törvényes keretek közötti további működésére. Erre a menetoszlopok visszafordultak és visszaindultak a táborok felé.