Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Júniusban távozik az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója

HR2023. márc. 9.MTI

Júniusban távozik Almássy Gabriella, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója a társaság éléről. Lemondását a Vienna Insurance Group - amelynek az Union is a tagja - tudomásul vette, utódlásáról legkésőbb júniusig döntés születik - közölte a biztosító.

A közlemény szerint Almássy Gabriella 2015 óta az Union igazgatóságának tagja, 2020-ban nevezték ki a táraság elnök-vezérigazgatójává.

A közleményben úgy nyilatkozott, 2020 óta nagy utat tettek meg a nyereséggel párosuló növekedés irányába. Kiemelte, hogy jelentős eredményeket értek el az automatizáció, a folyamatok egyszerűsítése, hatékonyabbá tétele terén. Hozzátette, hogy az előzetes adatok alapján a 2022-es céljaikat is teljesítették.