Csak egy országban drágulnak gyorsabban az ingatlanok az EU-ban, mint Magyarországon
Ingatlan2024 IV. negyedévében az Európai Unióban a lakáspiaci árak 4,9%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Franciaország és Finnország kivételével mindegyik országban nőttek az átlagárak, Magyarországon az egyik legjelentősebb ütemben, 13,0%-kal. Térségünkben általánosságban nagyobb mértékű drágulás volt megfigyelhető, mint az unió egészében, de ennek mértéke a másik három visegrádi országban a hazainál alacsonyabb, 7,9–10,4% közötti volt.
Az előző (2024. III.) negyedévhez képest Magyarországon 1,3 százalékkal nőtt az árszínvonal, a növekedés az unió országainak többségére jellemző volt. 2024 egészében az Európai Unióban 3,3, Magyarországon 12,8%-kal emelkedett a lakások átlagára az előző évihez mérten. Ebben a tekintetben is hazánk értéke volt az egyik legmagasabb a tagországok között.
Az MNB 2024. novemberi Lakáspiaci jelentése alapján 2025-ben a lakosság megtakarításaiból jelentős mennyiségű forrás áramolhat át a lakáspiacra, ami ezáltal áremelkedéshez vezethet, két fő tényező hatására: 2025-től az önkéntes nyugdíjcélú megtakarításokat lakás vásárlására vagy felújítására is lehet adómentesen fordítani, valamint a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) korábbi magas hozama alacsonyabbá válik, így ezekből valószínűleg számottevő forrást csoportosít át a lakosság az ingatlanpiacra. A lakáspiacon érdekelt szereplők közül többnél kétszámjegyű áremelkedést jeleznek előre 2025-re. Ennek mértékére a Duna House 10–20, az MBH Jelzálogbank 14–17, az OTP Ingatlanpont 10–15%-ot vár.1. táblaA lakáspiaci árak változásának összehasonlítása az Európai Unió tagállamaiban, 2024. IV. negyedév
Megnevezés |
Változás az előző negyedévhez képest, % |
Változás az előző év azonos negyedévéhez képest, % |
EU-átlag |
0,8 |
4,9 |
Euróövezet |
0,6 |
4,2 |
Ausztria |
–0,6 |
1,7 |
Belgium |
0,8 |
2,9 |
Bulgária |
2,7 |
18,3 |
Ciprus |
–1,0 |
2,3 |
Csehország |
2,4 |
8,4 |
Dánia |
0,2 |
3,7 |
Észtország |
–0,7 |
3,6 |
Finnország |
0,0 |
–1,9 |
Franciaország |
–1,0 |
–1,9 |
Hollandia |
2,1 |
10,8 |
Horvátország |
1,4 |
10,1 |
Írország |
2,4 |
9,3 |
Lengyelország |
1,2 |
10,4 |
Lettország |
–0,2 |
8,1 |
Litvánia |
2,4 |
9,8 |
Luxemburg |
1,1 |
1,4 |
Magyarország |
1,3 |
13,0 |
Málta |
0,0 |
5,2 |
Németország |
0,3 |
1,9 |
Olaszország |
0,7 |
4,5 |
Portugália |
3,0 |
11,6 |
Románia |
1,6 |
4,0 |
Spanyolország |
1,8 |
11,4 |
Svédország |
–0,3 |
2,4 |
Szlovákia |
3,6 |
7,9 |
Szlovénia |
3,1 |
8,5 |