Közel 20 százalékkal több jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon az év első két hónapjában

Ingatlan2020. márc. 3.MTI
A rovat támogatója:

Idén már mintegy 147,5 milliárd forint jelzáloghitelt használtak fel a lakáspiacon a Duna House adatai alapján, ami 19 százalékos emelkedés a tavalyi első két hónaphoz képest.

A társaság tájékoztatása szerint ez az otthonteremtési szándékú ingatlanvásárlások növekedését jelzi, és ez a folyamat a várakozások szerint az egész évre jellemző lesz.

A közlemény idézi Fülöp Krisztiánt, a cég hitelcentrumának vezetőjét, aki elmondta, a folyósított jelzáloghiteleknél éves szinten 5-10 százalékos növekedést várnak, ami elsősorban a hitellel vásárlók számának növekedéséből adódhat. Úgy vélte, a jelzáloghitelezésben még jelentős potenciál van, amit a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően is egyre tudatosabban és biztonságosabban tudnak kihasználni a lakásvásárlók.

Tavaly az utolsó negyedévében Budapesten a felvett átlagos hitelösszeg 16,7 millió forint volt, ami 1,5 millió forinttal volt magasabb a 2019. év eleji összegnél. Az adatok alapján országosan nem volt érezhető ilyen mértékű növekedés, a keleti országrészben átlagosan 10 millió forintot vettek fel a lakásvásárlók, míg nyugaton ez az összeg kicsivel 11 millió forint felett volt az elmúlt év minden negyedévében. A fővárosban a legmagasabb a 20 millió forint feletti hitelek részaránya, itt a hitelfelvevők 28 százaléka legalább ekkora összegű pénzügyi segítséget vett igénybe lakásvásárláshoz.

A jelzáloghitelt igénylők legnagyobb arányban 20 éves futamidővel kalkulálnak. Vidéken ez több mint 50 százalék, Budapesten csak 39 százalék, igaz a főváros esetében több a 25 és a 30 éves futamidő is: 25 évre a hitelfelvevők 23 százaléka, 30 évre 10 százaléka kötelezi el magát a fővárosban.

Tavaly a jegybank adatai szerint 909,87 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel az országban, ami 7 százalékos növekedés 2018-hoz képest.