Netrisk: figyelmeztette a vihar a lakástulajdonosokat
IngatlanA múlt héten országszerte pusztító vihart követően 104 százalékkal nőtt a lakásbiztosítások iránt érdeklődők száma és 64 százalékkal több szerződés született az egy héttel korábbihoz képest a Netrisknél. A lakásbiztosítások átlagdíja közel 38 ezer forint volt, és a cascobiztosítások is népszerűbbek lettek.
A múlt hét végén pusztító rengeteg csapadékkal és erős széllel járó vihar sok ingatlanban és autóban tett kárt, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók. Emellett megugrott a biztosítási kedv is, sokak ugyanis a vihar miatt “kapcsoltak” - közölte a Netrisk a saját adatai alapján.
Kiugró bővülés
A többnapos vihart követő napokban, augusztus 5-7-e között, a lakásbiztosítást keresők 104 százalékkal több kalkulációt végeztek el, mint egy héttel korábban a Netrisk oldalán. Továbbá 64 százalékkal emelkedett a konkrét szerződést kötők aránya is. Azaz sokan a mostani és a korábbi viharok pusztítását látva léptek: a Netrisknél a legtöbben a régi lakásbiztosításukat cserélték le újabb, a korábbinál szélesebb szolgáltatási és kártérítési fedezetet nyújtó konstrukcióra.
Érdemes mindenkinek megnézni a meglévő lakásbiztosítását, hogy milyen értékkel szerepel benne az ingatlan és pontosan milyen károkra nyújt fedezetet. Például védve vagyunk-e a villámok okozta elsődleges és másodlagos károktól, utóbbiak közé sorolható, ha a villámcsapás túlfeszültséget generál az ingatlan áramhálózatában és tönkretesz bizonyos gépeket. A kínálatban fontos még a kiegészítő biztosításokat megnézni, más a helyzet ugyanis egy olyan ingatlannal, ahol például napelemek is vannak
mondta Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója.
A társasházakban élőknek is érdemes résen lenniük, a társasház saját biztosítása ugyanis nem feltétlenül térít minden, az egyes lakást érő kár esetén. A Netrisk adatai szerint egyébként sokan kötnek saját lakásukra is külön biztosítást, hogy a viharra, felhőszakadásra, jégverésre, villámcsapásra vagy villámárvízre biztosan legyen fedezet.
A mostani viharok után kötött lakásbiztosítások éves átlagdíja közel 38 ezer forint. Ez az összeg elenyésző ahhoz képest, amilyen károkat tud okozni egy-egy vihar
tette hozzá a szakember.
Sokan érdeklődtek a casco iránt
A vihart követő napokban a cascobiztosítások iránti érdeklődés is megnőtt: 44 százalékkal többen néztek maguknak ilyen biztosítást, a megkötött cascobiztosítások átlagdíja közel 144 ezer forint volt. Besnyő Márton szerint érthető a cascobiztosításoknál látható keresletnövekedés, mivel a viharoknál sokszor kétséges, hogy ki fizeti ki a kárt, ha mondjuk egy fa dől rá a kocsira. A cascóval viszont biztosra mehetnek az autósok.