Jobban aggódunk a viharok miatt, mint régebben

Biztosítás2023. júl. 12.Növekedés.hu
A rovat támogatója:

A hazai felnőtt lakosság többsége szerint az elmúlt években gyakoribbá és hevesebbé váltak a nyári viharok, ezért jobban oda kell figyelni a károk kivédésére. A leggyakoribb óvintézkedések vihar esetén az ablakok-ajtók bezárása, a mozdítható tárgyak elpakolása, valamint a háziállatok biztonságba helyezése. Sok esetben azonban az ingatlanok állapota nem biztosít megfelelő védelmet a viharokkal szemben – derül ki Groupama Biztosító megbízásából készült friss országos reprezentatív kutatás eredményéből.

A nyár eleji viharokat követően júniusban másfélszer annyi kárkifizetést teljesítettek a biztosítók a lakásbiztosítással rendelkezők számára, mint tavaly ilyenkor. A kárbejelentések azóta is érkeznek az ügyfelektől, miközben a jelenlegi hőhullám alatti lokális viharok, valamint a kánikula zárásaként a hét közepén várható viharos szél, felhőszakadás és jégeső is jelentős károkat okozhat az ingatlanokban, gépjárművekben.

A vihar előrejelzésekre minden korosztály odafigyel

A Groupama Biztosító megbízásából, az NRC piackutató által végzett felmérés* szerint a hazai felnőtt lakosság (a 18-65 év közötti korosztályok) háromnegyede naponta figyeli az időjárás-előrejelzéseket. Bár a fiatalabb korosztályoknál gyakoribb, hogy csak szabadtéri rendezvények, nyaralások előtt néznek utána, hogy mire lehet számítani, a viharjelzésekre, figyelmeztetésekre minden generáció egyaránt odafigyel.

Fontosabbá vált a felkészülés a viharkárok kivédésére

A kutatásban résztvevők többsége, 10-ből 6-an úgy tapasztalták, hogy az elmúlt években hevesebbé és gyakoribbá váltak a viharok, a válaszadók fele ezért jobban aggódik, ha befut egy figyelmeztetés.

Kétharmaduk szerint a sokszor kiszámíthatatlan időjárás miatt a korábbinál fontosabbá vált a vagyontárgyak védelme, megóvása. A legtöbben elsősorban a jégverés okozta károktól tartanak, ezt követi a villámcsapás és az erős szél miatti aggodalom. Bár a többség tisztában van a veszélyekkel és megteszi a szükséges óvintézkedéseket, ha vihar közeledik, az ingatlanok felkészítésében sok a hiányosság.

A kutatásban részvevők fele számolt be valamilyen hiányosságról, ami vihar esetén védtelenné teszi az otthonát. A legtöbb esetben a környező fák, bokrok vagy a tető állapotát, és a villám-, illetve túlfeszültség elleni védelem hiányát jelölték meg okként.

A Groupama Biztosító statisztikáiból is egyértelmű, hogy az egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek egyre nagyobb károkat okoznak. Az azonnali óvintézkedések mellett ezért az is fontos, hogy ingatlanunk rendszeres karbantartásával is felkészüljünk a viharkárok, felhőszakadások vagy a jégeső okoztakárok kivédésére. Nézzük át és tisztítsuk meg rendszeresen az ereszcsatornákat, rögzítsük a tetőn a lazábban illeszkedő cserepeket, vágjuk le a kertben vagy a ház előtt lévő fákról a meggyengült, elszáradt ágakat

javasolja Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója.

Az autónkkal biztonságos helyre állunk és van, aki a gyertyákat is előkészíti

A kutatás kitért arra is, hogy milyen óvintézkedéseket tesznek az emberek közvetlenül a viharok előtt. Legtöbben, a válaszadók 83 százaléka az ablakok-ajtók becsukására fókuszál, ezt követi a szabadban hagyott tárgyak elpakolása és a háziállatok biztonságba helyezése, de az autóval rendelkezők kétharmada arra is figyel, hogy biztonságos helyre álljon ilyenkor.

Ami bár sokakat érint, de mégis kisebb figyelem jut rá, az az elektromos eszközök túlfeszültség elleni védelme: csak minden ötödik ember húzza ki vihar előtt minden esetben a konnektorból az elektromos eszközöket.

Viszonylag sokan, a válaszadók 40 százaléka felkészül az áramkimaradásra is gyertyák előkészítésével vagy az akkumulátorok feltöltésével. A válaszokból az is kiderült, hogy a nők, illetve a falun élők jóval aktívabbak a viharkárok elleni védekezésben.