Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada szankciókat rendelt el a libanoni jegybank volt elnöke és munkatársai ellen

Hírek2023. aug. 10.MTI

Egyeztetett szankciókkal sújtja az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada a libanoni központi bank volt kormányzóját és munkatársait korrupcióra hivatkozva - jelentette be az amerikai kormányzat.

A külügyminisztérium közleménye szerint Rijad Szalameh és négy közeli munkatársa hivatali pozícióját, és kiváltságait saját gazdagodására használta fel miközben az ország egyre mélyebb pénzügyi káoszba süllyedt. Az amerikai közlés szerint a banki vezető közeli családtagjainak segítségét is felhasználta a törvénytelen cselekedetekhez, figyelmen kívül hagyva Libanon jogszabályait.

A közleményből nem derül ki, hogy a korrupció miatt büntetőintézkedéssel sújtott libanoni állampolgárokat hazájukban felelősségre vonták-e hasonló bűncselekmény miatt.

Az egyeztetett büntetőintézkedések nem érintik a libanoni központi bankot (Banque du Liban) és annak tevékenységét, azok kizárólag magánszemélyekre vonatkoznak - olvasható az amerikai nyilatkozatban, amely azt is hangsúlyozza, hogy "éles szemmel" figyelik a Libanonban széles körben elterjedt korrupciós gyakorlatot.