Csak lassan normalizálódik a helyzet Szíriában, sokaknak nem érdeke a gyors rendezés

Mi jellemezte a Szíriát és Libanont az Arab Tavasz előtt?

1989 és 2005 között Szíria és Libanon a Közel-Kelet legélhetőbb országai közé tartozott, ahol szinte az összes vallás és történelmi kor emlékei megtalálhatók voltak. Bár az említett másfél évtized alatt is kőkemény diktatúra volt például Szíriában – amely a nyolcvanas évek Magyarországára emlékeztetett –, aki csendben maradt, az nagyon jól élhetett akkoriban.

Persze a feszültség már akkor is nagy volt a térségben, de még viszonylagosan visszafojtva. 

Hogyan érintette az Arab Tavasz Szíriát?

A békebeli állapot 2011-ig tartott, amikor a mesterségesen visszafogott siíta-szunnita ellentét a felszínre tört. Tudni kell ehhez, hogy az országot uraló Asszad család a hét százaléknyi siíta, pontosabban alavita szektához tartozik, miközben az ország nyolc tizede szunnita. De feszültséget jelentett a szíriai-libanoni ellentét, hiszen a szírek csak a kétezres évek elején vonultak ki Libanonból, ugyanígy a szíriai-izraeli konfliktus, valamint Irán terjeszkedő politikája szintén gondot jelentett. 

És a nagyhatalmak?

Ugyancsak itt feszült egymásnak az Egyesült Államok és Oroszország, de az Arab-öböl országainak is voltak elképzelései az országgal kapcsolatosan. A térségben lévő egyetlen orosz katonai bázis is Szíriában található. Vagyis Szíria történelmi és geopolitikai jelentőségénél fogva lőporoshordó volt, csak az volt a kérdés, mikor robban.

Erre a 2011-es Arab Tavaszt követően került sor, a szíriai polgárháborúban, amikor millióknak kellett elhagyni lakóhelyüket. 

Hova menekült ez a hatalmas tömeg?

Ezek az emberek első körben az országon belül menekültek, majd Libanon, Törökország és Jordánia került sorra, illetve Európa felé is elindultak. A polgárháború eredményeként teljesen szétzilálódott az ország.

Jelentős különbség volt azonban a térség többi államához képest, hogy amíg másutt demokratizálódási folyamat indult be, Szíriában továbbra is hatalmon maradt az Asszad-család. 

Mi volt ennek az oka?

Ez többek között annak köszönhető, hogy az országban valamilyen szinten és módon jelenlévő nagyhatalmak egymással küzdöttek. Ha nem is militáris formában, de például komoly erőpróba zajlott az Asszadot támogató oroszok és a demokratikus változást favorizáló amerikaiak között.

Az élet azért mostanra lassan kezd visszatérni a normális kerékvágásba, de nagy kérdés, hogy lesz-e valaha olyan ország Szíria, mint 2011 előtt volt, hiszen a polgárháború idején felvetődött az is, hogy az ország észak-nyugati részén önálló alavita államot hoznak létre.

A központi hatalom az ország nagy részén ugyan fenntartja a rendet, de azért vannak még itt-ott ellenállási gócok, ráadásul a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Oroszország és a kurd kérdés miatt kifejezetten érdeklődő Törökország továbbra is szeretnék saját akaratukat érvényesíteni Szíriában. 

Az Iszlám Állam egyik bástyája volt Szíria. Mi a helyzet most velük, nyom nélkül eltűntek?

Szó sincs róla. Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt ugyan már nincs egyetlen terület sem, tehát ebben az értelemben megszűnt, harcosai – köztük az Európából érkezők is – azonban továbbra is a térségben vannak szétszórva, illetve egy részük visszautazott Európába, már akiket visszafogadott a kibocsátó állam.

Az itt maradtak jelenléte azonban egyfajta bizonytalanságot jelent, mert bármikor aktivizálódhatnak.

Mikorra várható a hogy helyreáll a rend?

A helyzet teljes normalizálódása lassú folyamat, mert a szétrombolt infrastruktúra újraépítése körülményes, és ahhoz talán nincs is elegendő erőforrás, hogy a helyreállítás gyorsan megtörténjen.

Az is igaz ugyanakkor, hogy a központi vezetésnek nem elsődleges célja a gyors helyreállítás, mert akkor a figyelem középpontjába kerülhet az Asszad-család szerepe és hatalmának kérdése.

Azt is látni kell, hogy annak érdekei érvényesülhetnek az országban, aki jelentős segítséget nyújt az újjáépítéshez. Az viszont biztos, hogy Asszad számára az oroszokkal való együttműködés fontos, de az csak a katonai együttműködésig áll érdekében, azon túlmenően nem akar elköteleződni feléjük.

Az Egyesült Államok négy éve feltűnően visszafogott a térségben, így Szíriában is.

Valóban, Donald Trump alatt – mint általában a republikánus elnökök idején – kevésbé központi kérdés a külpolitikában a Közel-Kelet.

Azt azonban meg kell említeni, hogy Trump Izraelre koncentrált, és több békeszerződést is tető alá hozott arab országok és Izrael között, ami komoly eredményként értékelhető.

Kérdés, hogy Joe Biden a napokban hivatalba lépett demokrata amerikai elnök politikája változik-e ez ügyben. Jó az esély arra, hogy az új, demokrata vezetés változtatni fog, de csak lassan, ami Asszadéknak is érdekük. 

Milyen kapcsolatban áll hazánk Szíriával?

Magyarország jelenleg nem képviseli magát nagykövettel az országban, nincs hivatalos diplomáciai kapcsolatunk Szíriával. Ennek oka, hogy a polgárháború idején az ország egyetlen hivatalos képviselőjeként azt a szír nemzeti koalíciót ismerte el Magyarország, amely később meggyengülve először kénytelen volt menekülni az országból, mostanra pedig már szinte teljesen meg is szűnt létezni.

Lassan ideje lenne ezen a helyzeten változtatni, már csak azért is mert az uniós országok többsége rendezte már kapcsolatait az szír állammal. 

Mi a helyzet Libanonban?

Libanon politikailag és gazdaságilag is a szétesés szélén áll. A vallási szempontból igencsak megosztott országban egyetlen oldal sem tud megerősödni. Jól mutatja ezt, hogy az ottani jogszabályok értelmében az elnök csak maronita lehet, a miniszterelnök csak szunnita, a parlament elnöke pedig csak siíta. Vagyis patthelyzet van az országban. Nincs lezárva a Hezbollah kérdés sem.

Ezt fejeli meg, hogy a régiós országoknak, illetve a nagyhatalmaknak nem érdeke a stabil libanoni állam, illetve hogy a hatmilliós országba kétmillió szír menekült érkezett, ráadásul hosszú ideje ott van mintegy félmillió palesztin menekült is.

A jelentős menekült tömeggel kapcsolatban az is kérdés, hogy maradnak végleg az országban, vagy sem. Hiszen ha maradnak, akkor ebben a törékeny egyensúlyi helyzetben nagy többségbe kerülhetnek a szunniták, ami azért is gondot okozhat, mert Libanonban még jelentős számú a keresztény lakosság aránya. Ugyanakkor az is tény, hogy a gyarmati múltból adódóan Franciaországnak még mindig nagy a tekintélye az országban, s ezt a franciák szeretnék is kihasználni a politikai érdekeik érvényesítése érdekében. Önállóan azonban képtelenek erre, ezért lenne szükség egységes uniós fellépésre Libanon ügyében.