Életképek a magyar nyomorról - Így élnek a legszegényebb hazai településeken

Magyarország 300 leghátrányosabb helyzetű településének felzárkóztatására indult egy külön program még 2019 elején, melyet Ön irányít. Amikor segítenek egy falunak, hogy kezdenek neki?

Első dolgunk a település megismerése, megkeressük a polgármestert, a tiszteletest, a védőnőt, a tanárnőt, meglátogatjuk a helyi vállalkozásokat, civileket, kulturális szervezeteket. Közben igyekszünk minél több családdal találkozni. A programunk neve: Jelenlét. Ezt leegyszerűsítve úgy mondhatnám, hogy nem vendégek vagyunk a településen, miután megérkezünk, mi ott is maradunk, részesei leszünk az emberek mindennapos életének.

Hosszú távra tervezünk, lépésről lépésre haladunk.

Az ismerkedés végére, ahogyan mi mondjuk, szociális diagnózist állítunk fel, ez alapján határozzuk meg, milyen programelemeket valósítunk meg a faluban. Egy kicsit ahhoz hasonlóan, mint amikor a mentő elindul egy baleset helyszínére, az autón ott van minden szükséges felszerelés, a személyzet felkészült, de amíg nem látják a sérülteket, nem tudják megmondani, milyen beavatkozásra lesz szükség a helyszínen. Hasonlóképpen működik a mi programunk is, hiszen más a feladatunk, ha van helyben működő iskola, és más, ha a gyerekek eljárnak a településről.

Más közegben dolgozunk, ha csupán néhány közfoglalkoztatott dolgozik a faluban, és mások a lehetőségek, ha 10 kilométerrel távolabb van olyan üzem, amely fel tudná venni az embereket. A gyermekekre különösen odafigyelünk, közülük is leginkább a három év alattiakra, hiszen ekkor fejlődnek a legintenzívebben a képességeik, ekkor alakul ki, hogy ki miben lesz ügyes, hogyan reagál az őt érő ingerekre.

Mindenkire igaz, hogy az életünk első ezer napjában gyakorlatilag eldől a sorsunk, amit ekkor elmulasztunk, később már nem tudjuk maradéktalanul bepótolni.

A hátrányos helyzetű családok gyermekeinek lemaradása innen számít, és minél később kezdődik a felzárkózásuk, annál nagyobb utat kell megtenniük. Ezért nem engedhetünk abból, hogy a legkisebb gyermekek megkapjanak mindent, ami az egészséges fejlődésükhöz kell.

Ha szükséges, vitamint, babatápszert adunk, odafigyelünk, hogy legyen legalább egy fűtött szoba a házban, az édesanyát pedig megtanítjuk, hogyan játsszon a kisbabával.

Önök közvetlenül látják a mélyszegénységet. Hogyan írná le: milyen életkörülményekkel szoktak szembesülni?

Mi inkább szegénységről vagy nyomorról beszélünk. A szegénység még leírható valami hiányával, a hatvanas években a nagyszüleink például szegényen éltek, de voltak céljaik. A kiskertből kijött annyi, hogy a gyereknek vehettek új cipőt, ha a házon javítani kellett valamit, eljött az egész utca segíteni.

Megvoltak az értékek, figyeltek a holnapra, és közben apró lépésekkel, de haladni is tudtak. A nyomor nem ennek egy erősebb, mélyebb változata, hanem az élet egy teljesen más minősége. A nyomorban csak a pillanatnyi szükség számít, semmi más.

Így történhet meg az, hogy egy téli éjszakán eltüzelik a bútort.

Mert nem érdekes, hogy másnap hiányzik majd, és talán soha nem lesz helyette másik, csak az számít, hogy a hidegben valamivel be kell gyújtani.

Óriási előrelépés, amikor ezek az emberek egy héttel, vagy kettővel előre gondolnak, és tervezgetni kezdenek. Nem véletlenül tűztük célul, hogy 5-10 éves távlatban a településeken minden kert, minden négyzetméter föld legyen megművelve.

A ház körül termelt zöldségek közvetlenül hozzájárulnak a családok megélhetéséhez, akár jövedelemhez is juttathatják őket, de legalább ennyire fontos, hogy közben távlatokban kell gondolkodni, hiszen a kert felásásától több hónap is eltelik, mire a termés beérik. Addig pedig rengeteg a feladat, melyekhez egyébként minden segítséget (vetőmagot, szerszámot, szaktanácsot) megadunk.

Mondana konkrét példát arra, hogy milyen állapotokkal találkoznak?

Ahol nagy a nyomorúság, ott jó eséllyel megjelenik az uzsora, a modern kori rabszolgaság, a végtelen kiszolgáltatottságot megjelenítő prostitúció. Az egyik településen például házak egész soránál narancssárga hosszabbító segítségével lopják az áramot a vezetékről, s ezt simán látni szabad szemmel. 

Amikor a település polgármesterétől megkérdeztem, hogyan fordulhat ez elő, azt mondta, ő mindent megpróbált a helyzet rendezéséért, el is ment az áramszolgáltatóhoz, de kiderült, hogy rendezetlenek a tulajdonviszonyok.

A ház nem a ténylegesen ott lakók nevén van, a villanyt még az előző, vagy a kettővel korábbi tulajdonos tartozásai miatt kapcsolták ki.

Az ügyintézéshez kellene a korábbi tulajdonos aláírása, és persze valakinek ki kellene fizetni a tartozást is.

Ilyen problémából lehet akár több tucatnyi is, ezt a helyzetet sem a polgármester, sem az önkormányzat nem tudja megoldani. És nekünk is nagyon körültekintően kell eljárni, mert a hosszabbító végén, a házakban kisgyermekes családok is élnek, és ha rosszul kezdünk hozzá, az lesz a vége, hogy ők maradnak áram nélkül, éppen a tél kezdetén.

Volt olyan település, ahol a nehéz kezdetek után sikerült látványos eredményeket elérni?

Jó néhány példával szolgálhatok. Tiszabőn öt éve indult a Jelenlét program, amelynek egyik sarokköve az volt, hogy a Máltai Szeretetszolgálat átvette az iskolát. Ez nemcsak a gyermekek előtt nyitott új lehetőségeket, hanem valamilyen mértékben a családjaik sorsát is kedvezően befolyásolta.

Korábban jellemző volt, hogy tiszabői diákok már az első évben kimaradtak a középiskolából, öt év után viszont többen is érettségi vizsgát tettek, két fiatalember pedig az egyetemre is sikerrel felvételizett. Tiszaburán szakképzetlen fiatal asszonyokkal nyitottunk varrodát, ahol munka mellett szerezték meg a hiányzó oklevelet.

Ma ők varrják a SPAR üzletekben kapható vászontáskákat. A faluban nyitott asztalosműhelyünk fővárosi megrendelőknek állít elő igényes fa ajtókat és ablakokat.

Mentorok segítségével szakmai képzést indítottunk olyan fiataloknak, akik korábban kimaradtak a szakképzésből. Most, hogy személyes figyelmet kaptak a tanfolyam végéig, sikerült képesítést szerezniük. A falvakban termelt zöldségekből kézműves kisüzemeink magkrémeket, szószokat, lekvárokat készítenek, ezek rövid idő alatt piacképes termékekké váltak.

A szociális munka különleges eszközeként sok településen működik sport- és zenei programunk. A közösségi élményeknek köszönhetően gyermekek százainak javult az iskolai teljesítménye is, miközben a sportban és a zenében is fejlődtek. A Máltai Szimfónia program tanítványai nemrég az óbudai Danubia Zenekarral közösen léptek fel a Zeneakadémián.

Varroda Tiszaburán

Mennyire szokott probléma lenni, hogy azokat, akik ki szeretnének kitörni a nyomorból visszahúzzák az ismerőseik vagy a családjuk?

Van rá példa. Előfordul, hogy a gyerekeket nem engedik el velünk, mert a szülők féltik őket. De látnunk kell, hogy nem rosszindulatból mondanak nemet, inkább csak az ismeretlentől tartanak. Nekik nem voltak ilyen lehetőségeik, őket senki sem vitte például kirándulni, sokan egész életükben nem jutottak 20 kilométernél távolabb.

A varrodánkban az egyik munkatársunk azt mondta, hogy azelőtt ő csak kétszer járt a falutól távol, abból az egyik alkalom az volt, amikor a gyermekét szülte.

De azt is látom, hogy hihetetlenül sok erő és szeretet él ezekben az asszonyokban.

Sokan közülük öt-hat gyermeket nevelnek fel, akár víz és villany nélküli otthonukban, gyakran az uzsorás követeléseinek kiszolgáltatva, olykor egy agresszív férj mellett. Távol az iskolától, távol a hivataloktól, ahol rossz a közlekedés és nincs helyi bolt. Mégis minden nap erőt merítenek valahonnan a folytatáshoz. És ugyanúgy a legjobbat szeretnék a gyermekeiknek, mint bármelyikünk, csak nekik nincsenek eszközeik hozzá.

Asztalos műhely Tiszaburán