Fehér Gyula: A hozzánk hasonló országok számára egyetlen irány létezik, ha előre akarunk jutni

Interjú2021. okt. 20.Végh Zsófia

Magyarország csak a nagy hozzáadott értékű, tudásintenzív iparágak fejlesztésével, ezekre alapozva juthat előre a világpiacon, mondta a növekedés.hu-nak Fehér Gyula, a ma már IBM Budapest Labként működő Ustream és az Oktogon Ventures befektetőcég társalapítója. A szakember szerint ma valamivel könnyebb vállalkozni, mint 10-15 éve, de a verseny mindig nagy volt. Interjú.

Ami különösen sokakat foglalkoztat most, hogy munkaerőpiac átalakul, s nem tudni, milyen készségekre lesz szükség a jövőben, hogy lesz-e az embereknek munkája a következő 5-10 évben. Mennyire kézzelfogható ez a veszély ma Magyaroroszágon és mennyire vagyunk felkészülve?

Ez – a technológia indukálta változás – mindenütt kurrens probléma főként a mesterséges intelligencia és a robotizáció miatt. Magyarországnak egyébként van egy meglepően progresszív, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által jegyzett stratégiája, mely megfogalmazza azt, ahogy én is látom ezt a kérdést. A nagyon monoton, egyszer betanított, s onnantól a végtelenségig ismételt munkamódszerek valószínűleg belátható időn belül megszűnnek.

Ezért fontos, hogy az oktatásban a tanulásra való képességet, a folyamatos változásnak való megfelelni tudást, kritikus gondolkodást fejlesszék.

A hazai vállalkozási környezet jelentősen megváltozott azóta, hogy elindította startupját. Mikor volt könnyebb: akkor, amikor kevesebb kevesebben voltak a piacon, vagy most, hogy rengeteg program, intézmény támogatja a hazai vállalkozók előremenetelét?

Ma talán annyival könnyebb, hogy rengetegen foglalkoznak vállalkozásokkal. Amikor startup céget kezdtem építeni, nem nagyon ismertem olyanokat idehaza, akik ugyanebben „éltek” volna. Két-három évbe is beletelt, mire a Prezivel és LogMeIn-nel létrehoztuk a Bridge Budapestet. Akkor azonban nem volt még az a számosság, ami ma megvan.

Bizonyos szempontból viszont ugyanolyan könnyű, mert Magyarország része a világgazdaságnak, tudunk mozogni, üzletelni a világpiacon bárhol

– ilyen tekintetben nagyon szerencsés korban élünk.

A verseny is nagyobb.

A verseny mindig nagy volt. Már az 1600-as években is, amikor a gyarmati társaságok versenyeztek egymással.

Ha valaminek gazdasági tevékenységként van értelme, ott lesz verseny.

Inkább az a meglepő, ahol nincs verseny.

Mi lehet az ország versenyelőnye, ami testhezálló és kiaknázza a magyarok erősségeit?

Minden térség bír valamivel, amire tud alapozni, ilyen lehet egy nyersanyag vagy energiahordozó, ami nekünk nincs, vagy az olcsó munkaerő, ami már nem igaz ránk és nem is cél.

A hozzánk hasonló országok számára egyetlen irány létezik, amelyet követhetünk, ha előre akarunk jutni: a nagy hozzáadott értékű, tudásintenzív iparágak.

S ezek közül az informatika csak egy; ide tartozik bármilyen mérnöki, orvosi tudományág, biotechnológia, stb. Nyilván más a történelmi hátterünk, mint például Svájcnak, de érdemes megnézni, milyen erős az ország gyógyszeripar, pénzügyi szolgáltatások területén.

Ugyanazt a modellt nem tudjuk, és nem is lenne értelme másolni, de csak a tudásalapú, nagy hozzáadott érték az, ami reális számunkra.