Gerendai Károly antialkoholista, de a borgyűjteménye több mint 4 ezer tételből áll

Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban elterjedt tevékenység a borgyűjtés, és egy-egy tulajdonosnál olykor egészen jelentős, nagy értékű gyűjtemények is létrejöhetnek. Nálunk viszont a borok gyűjtése egyelőre nem igazán vált divattá. Mi ennek az oka? 

Magyarországon a minőségi borkészítés mindössze huszonöt-harminc éves múltra tekinthet vissza, így az azt megelőző időszakban a gyűjtésnek nem igazán lehetett értelme. Ráadásul az elmúlt két-három évtizedre is az volt a jellemző, hogy a felfutó minőségi borkészítés, illetve az üzleti célú borászkodás a legtöbb esetben elvált egymástól. 

A jó minőségű termékeket készítő pincészetek általában kis családi borászatokként működtek, amelyek minőségi boraikat nem állították elő nagyobb mennyiségben, és e probléma számos helyen ma is érzékelhető. 

Időre-időre felbukkantak sikerborászatok és sztárborok, amelyeket a sajtó vagy az éttermi vendéglátás felkapott, de a mennyiségi gondok akadályozták, hogy bárki komolyabb borvásárlási befektetésekben gondolkodjon, így egy-egy sikerborból a borgyűjtés iránt jobban érdeklődők is többnyire csak kevés palackot vásárol(hat)tak meg. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban viszont a borgyűjtésnek lényegesen nagyobb múltja és hagyománya van, és e tevékenység nem csak hobbit jelent, hanem sokszor komoly befektetési stratégiákra épül. Vagyis sokan úgy vesznek borokat, hogy azok nagyrészét később piacra dobják, és ezzel befektetett pénzüket akár meg is sokszorozhatják.

Ön ugyanakkor gyűjtési céllal már régóta vásárol borokat. Mi motiválja ebben?

Egészen más szempontból közelítek a kérdéshez.

Jómagam antialkoholista vagyok, ezért legfeljebb kóstolom, de nem fogyasztom a borokat.

A baráti körömben viszont a gasztronómia és a borkultúra többeket érdekel, ezért viszonylag sokat találkoztam borászokkal, illetve vettem részt borkóstolókon és igyekeztem tájékozódni a szaksajtón keresztül is. E helyzetben azt gondoltam, hogy a borok világához úgy lehet még több közöm, ha gyűjteni kezdem a borokat. Így például kevésbé éreztem magam furcsán, amikor ellátogattam egy-egy pincészetbe, mert legalább a gyűjteményembe vásárolhattam néhány palackot, ha a felkínált borokat nem is fogyasztottam el. A borgyűjtés hozzá járult ahhoz, hogy ebben a világában jobban megtaláljam a helyem.

Tehát nem érzi összeegyeztethetetlennek, hogy antialkoholistaként fogott a borgyűjtésbe?

A bélyeggyűjtő sem ragasztja fel levelezőlapokra az összegyűjtött bélyegeket. Az én gyűjteményemben legalább „biztonságban vannak” a megvásárolt borok, hiszen azokat alapvetően nem fogyasztási céllal szereztem be, hanem azért, hogy borvidékenként, évjáratonként, termelőnként és fajtánként felépített, szisztematikus borgyűjteményt hozzak létre. Éppen ezért nagy tételeket sohasem vettem. Általában boronként maximum egy-egy kartonnal vásároltam, és csak nagyon ritkán többel, amikor tudtam, hogy a baráti köröm szívesen fogadná, ha bizonyos kedvelt borokból az összejöveteleken pár palackot felbonthatunk.

Sosem kötöttem le például nagyobb mennyiséget vagy hordós tételeket arra gondolva, hogy később sokat érhetnek.

Inkább azért vásároltam borokat, hogy egy-egy megszerzett tételről elmondhassam: ilyen is van a gyűjteményemben.

Ezek szerint sem fogyasztói, sem befektetési szempontok nem játszottak szerepet borvásárlási döntéseiben. Teljes mértékben hobbiként gyűjti a borokat?

Abszolút mértékben hobbigyűjtésről van szó. És egy kicsit már múlt időben is beszélhetünk erről, mert egy idő után rájöttem, hogy nálunk is egyre többen készítenek jó borokat, nekem viszont egyre kevesebb időm van a megfelelő tájékozódásra. Ezért fel kellett adnom a borvidékenkénti, borászatonkénti, évjáratonkénti és fajtánkénti szisztematikus gyűjtést. Az utóbbi öt-hat évben sokkal visszafogottabban vásároltam, és csak a díjnyertes vagy a különlegesen ritkaságnak számító kiemelkedő minőségű borokból vettem.

Hány palackból áll most a gyűjtemény?

A gyűjteményt most már jóval több, mint 4 ezer palack bor alkotja, amelyek csaknem 2 ezer fajtának felelnek meg. Ez azt jelenti, hogy kevés az ismétlődő tétel, mert az ilyenek nagy részét az elmúlt években elajándékoztam, vagy a család és a baráti kör segítségével elfogyasztottuk. Arra törekedtem azonban, hogy - főként a különlegesebb borokból - legalább egy-egy palack mindenképpen megmaradjon a gyűjteményben.

Akik üzleti lehetőséget látnak a borban, esküsznek arra, hogy a jól megválasztott tételek értéke kiszámíthatóan és stabilan növekszik. Ha nem is tekint a borra befektetésként, nyomon követi-e, hogyan változik a gyűjtemény értéke?

Alkalmanként én is megnézem a nagy külföldi aukciós házak árait.

Néha találok is olyan borokat, amelyekből korábban vásároltam, és mára slágertétellé váltak, így értékük jelentősen nőtt.

Ezek azonban jellemzően külföldi – jórészt francia - speciális borok, amelyeket többnyire utazásaim alkalmával emlékként vettem. Gyűjteményem nyolcvan százalékát azonban a magyar borok alkotják, ezek között viszont jó pár olyan tétel akad, amelyekhez húsz-huszonöt éve jutottam, vagyis fogyasztási-élvezeti értékük ma már számottevően csökkent, illetve valószínűleg el is tűnt. 

Melyik borát tartja a legértékesebbnek?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy elég sok olyan bortételem van, amelyek a nemzetközi kereskedelemben ma bőven ezer euró feletti áron cserélnek gazdát. Elsősorban érdekességként élem meg, hogy a korábban ötöd-tizedáron megvásárolt egyes boraim a nemzetközi aukciókon most a beszerzési ár sokszorosát érik.

A külföldi borok között van-e favoritja?

Elsősorban a feleségem és a barátaim tapasztalataira hagyatkozom, akik a borokat fogyasztóként értékelik. Ők előnyben részesítenek több újvilági – például chilei, argentin, új-zélandi, ausztrál vagy dél-afrikai - borfajtát, amelyek még ma is nemcsak nagyon jó minőségben, hanem kifejezetten jó ár-érték arányban szerezhetők be.

Ezért úgy látom, a kísérletezőbb kedvű befektetőknek érdemes az újvilági borok felé fordulniuk, mert a lekötött borokon később jó eséllyel realizálhatnak profitot.

A hagyományos nyugat-európai és amerikai piacon más a helyzet, mert ott már abba a körbe is nehéz bekerülni, amelyik komoly pincéktől bortételeket vásárolhat. Befektetési alapok álltak rá arra, hogy a nagy francia és amerikai borászatoktól a bort szőlő korában, már „lábon” megvegyék, mert biztosak abban, hogy az ott készített termékek értéke folyamatosan növekszik majd. Ez tehát tuti üzlet lehet, de nehéz hozzáférni. 

Magyarországon a legtöbben a tokaji borokat tartják a legnépszerűbb és legértékállóbb borászati termékeknek. Egyetért ezzel?

A magyar borok befektetési megítélése más, mert irántuk jóval kisebb a nemzetközi kereslet. A hazai piac pedig erősen ár-érzékeny, ezért a borok ára nagyon nem tud felfutni. Ráadásul a kiemelkedő minőségű tételek általában hamar elfogynak, és sokszor el sem érik a csúcsukat, amikorra nemhogy eladják, hanem már meg is isszák azokat. Így aztán itthon nagy befektetési hozamok nehezen remélhetők, bár tisztes hasznot itt is lehetne realizálni, de ehhez ki kellene alakulnia egy olyan keresleti-kínálati piacnak, amelynek még a jeleit is alig látom. Ezzel együtt igaz, hogy

a tokaji borok azok, amelyeket nemzetközi szinten is leginkább jegyeznek és értékesnek tartanak.

Ezért azoknak, akik a borokra befektetésként tekintenek, elsősorban a tokaji borokat ajánlanám, de

gyűjtői fejjel gondolkodva Villány vagy Eger is kifejezetten vonzó célpontnak számíthat,

bár ahogy említettem, én a borszakmához nem pénzügyi szempontból közelítek. Ha például a kedvenc borászatomat kellene megneveznem, nem igazán tudnék választani, mert ma már nemcsak a borokat nézem, hanem a mögöttük álló borászt is. Szerencsére az elmúlt évtizedekben sok borásszal kerültem közelebbi ismeretségbe, ezért senkit sem emelnék ki közülük szívesen.

A megvásárolt borok sokszor azzal okozzák a legnagyobb gondot, hogy elhelyezésükhöz nincs megfelelő tárolókapacitás. Ön hol tartja a gyűjteményt? 

Korábban több különböző pincét használtam, és voltak boraim a szüleimnél és a barátaimnál is, emellett pedig borászoknál és borkereskedőknél kialakított trezorokban is tároltam a borokat. Körülbelül tíz éve azonban saját pincét építettem, és a borgyűjteményt azóta alapvetően itt tárolom, de egy ideje már így is helyhiánnyal szembesülök. Ezért az is előfordul, hogy egyes tételeket ideiglenesen a két éttermem klimatizált borraktárában helyezek el. 

Korábbi nyilatkozatai szerint éttermeiben is szélesebb körű borválaszték kialakítására törekszik. Kiknek a tanácsára hallgat a borbeszerzéseknél?

Már az első Costes étterem megnyitásakor úgy döntöttem, hogy profi sommelieket alkalmazok, akik nálam sokkal jobban értenek a borokhoz. Az itallap összeállítása az ő dolguk, a választási szempontokba nem szólok bele. A borokat egyébként is az ételekhez igyekszünk párosítani, ezért a sommeliek a séfekkel konzultálják meg, milyen tételekre van szükség. Az éttermekben valóban arra törekszünk, hogy széles és egyedi kínálatot állítsunk össze.  Ennek érdekében a sommeliek jobban preferálják a kisebb pincészeteket, de persze megtalálják az aktuális trendeknek megfelelő slágerborokat is.

A borgyűjtés és az éttermek mellett egyéb módon is kapcsolódik a borágazathoz, hiszen korábban borversenyeket is szervezett, most pedig tagja a Borászok Borásza díj kuratóriumának. Mi a célja az ilyen típusú szerepvállalással?

Ezzel is szeretném kifejezni elkötelezettségem a borágazat iránt. Ezért próbáltam meg például a borverseny-szervezést, ahol azt a tapasztalatot és tudást igyekeztem felhasználni, amelyet egy rendezvényszervező cég vezetőjeként szereztem. Amikor pedig Rókusfalvy Pálék felkértek a Borászok Borásza díj kuratóriumi tagságára, elfogadtam a meghívást, és azóta is lelkesen segítem a kezdeményezést. Természetesen nem arról van szó, hogy a borászatban olyan szinten elmerültem volna, hogy azt képzelem, jobb tanácsokat tudnék adni bárkinek is azoknál, akik az ágazat munkájában nap mint nap benne vannak, hanem e vállalásokkal inkább a szimpátiámat szeretném demonstrálni.

Mivel nem vesz részt a borszektor napi munkájában, más szemszögből láthatja az ágazat helyzetét, mint a gyakorlati borászok. Ön szerint melyek ma a megoldásra váró legnagyobb problémák?

Ha azt akarjuk, hogy a magyar bor világszinten is eladható termék legyen, sokkal nagyobb ágazati összefogásra és együttműködésre lenne szükség.

Továbbra is kevés olyan borászat van, amely jelentősebb mennyiségű minőségi bort képes előállítani, ahol pedig lenne mennyiség, a termelés nem feltétlenül párosul jó minőséggel.

Vannak árazási gondok, és például identitási problémák is, mivel egy-egy borvidék szereplői általában nehezen tudnak megegyezni abban, milyen legyen a zászlósboruk, illetve mely szőlőfajták termelésére fordítsák a legnagyobb hangsúlyt. Ha e téren nem teszünk rendet,

a komoly külföldi borkereskedők számára a magyar borgazdasági viszonyok továbbra is értelmezhetetlenek maradhatnak.

A világban meghatározott trendek és komoly piaci elvárások érvényesülnek, és ha ezeknek nem tudunk megfelelni, a vevők nem jönnek majd ide és nem vásárolnak tőlünk borokat.

Az imént utalt rá, hogy ma már kevesebb ideje jut tájékozódni a borvásárlási lehetőségekről. Mi lesz a gyűjtemény sorsa?

Ezzel kapcsolatban egyre nagyobb bajban vagyok, mert – ahogy már említettem – sok régebben beszerzett borom veszítette el fogyasztási-élvezeti értékét, és ez a folyamat az idő előrehaladtával tovább gyorsulhat. Jó érzés néha lemenni a pincébe és mustrálgatni a borokat, vagy a vendégeket körbevezetni a palackok között, de ezen kívül egyelőre nem tudom, mit lehetne a gyűjteménnyel kezdeni. Megoldás lehetne, ha például egy múzeumnak odaadományozhatnám, de az ilyen típusú hasznosításnak Magyarországon ma még nincsenek meg a feltételei.