Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

MOL-mobilitás vezető: Naponta átlagosan 5-en töltenek elektromos töltővel 

Interjú2021. okt. 18.Végh Zsóia

Ma még arányaiban kevesebben használják az elektromos töltőket, mint amennyi a megtérüléshez elegendő lenne. Ennek ellenére saját forrásból és akár harmadik fél számára, üzleti szolgáltatásként is telepít majd elektromos töltőket a MOL, mondta a növekedés.hu-nak Czikora Tamás, a MOL mobilitás üzletágának vezetője, miután a részben uniós támogatással készült töltőhálózat utolsó hazai töltőjét is átadta a vállalat.

Folytatják a töltők telepítését a NEXT-E projekt lezárulása után is?

A Mol szerepvállalása a NEXT-E projektben véget ért, ám várhatóan indulnak további programok, melyek a töltőinfrastruktúra kialakítását támogatják. Ezek  a tervek szerint már alacsonyabb támogatásintenzitással és nagyobb teljesítményű töltők telepítésére vonatkoznak, természetesen már vizsgáljuk, hogy milyen feltételekkel tudnánk benne részt venni.

Tavaly globálisan közel 6%-kal esett vissza a hagyományos autóeladás, míg az elektromos autó értékesítés 41%-kal nőtt.

Itthon, szemben a három évvel korábbi 5 ezer ilyen járművelma már 37 ezer zöldrendszámos autó fut az utakon.

Az alternatív üzemanyagok közül az elektromos áram egyre nagyobb részt hasít ki. A Mol-csoport stratégiájában már korábban megfogalmazta, hogy nem üzemanyag litereket, hanem kilométereket szeretnénk értékesíteni. Hogy ez a szám növekedhessen, erős töltőinfrastruktúra van szükség.

Sőt, ideális esetben a kínálatnak valamivel meg kell haladnia a keresletet, azaz a hálózat fejlettségének előrébb kell tartania – ma itthon inkább az egyensúlyi állapot jellemző.

Terveznek töltőtelepítését kizárólag saját forrásból is?

Igen. Több terület is van az országban, ahol a lefedettséget érdemes lenne javítani – például a Dunántúlon. Éppen ezért manapság ha valahol új töltőállomást alakítunk ki, mint például nemrég az M43-as autópályán Kövegynél, oda már elektromos töltőt is elhelyezünk a jövőbeli igények miatt.

Ezen a téren gondolkoznak más jellegű együttműködésekben is?

Mára eljutottunk oda, hogy kellő tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezünk ahhoz, hogy harmadik fél számára is tudunk üzleti szolgáltatást nyújtani.

Ez jelenthet együttműködést például szállodákkal, bevásárlóközpontokkal, vagy akár meglévő töltők átalakítását is.

Bár megtérülésük javul, az elektromos töltőtelepítés még mindig nem kifizetődő.

A támogatásokra a jövőben is nagy szükség lesz. Ami ugyanis a megtérülést leginkább befolyásolja az a használat, s ma még arányaiban kevesebben használják, mint amennyi a megtérüléshez elegendő lenne. Ám azzal számolunk, hogy az átlagos napi használat/használók száma nőni fog. A telepítés költségének zöme fix, nem beszélve a rendszerhasználati díjakról – komoly kapacitásdíjat kell fizetni a teljesítményért – s ezek után következik a töltésre használt áram.

Ma átlagosan hányan használják a MOL elektromos töltőit naponta?

Nagyon változó attól függően, hogy milyen területen és időszakban nézzük. Például a Balatonon nyáron nagyon sokan vették igénybe töltőinket, ezen kívül a Budapesten és Pest megyében lévő töltőink a legforgalmasabbak.

Ha átlagosan nézzük, napi szinten néhány töltésről (cca. 5/nap) beszélhetünk, de nagy a szórás.

Amikor a hálózat bővítésének lehetőségeit vizsgáljuk, mindent figyelembe veszünk. Összeségében azonban egyértelműen nő a töltők kihasználtsága, az idei év is meghaladta már elvárásainkat.

Ezek a számok sajnos még alacsonyak a profitábilis működéshez, mivel nagyon jelentősek a beruházási és a fix működési költségek

, de a töltők kihasználtsága az elektromos autók számának növekedésével várhatóan jelentősen nőni fog a jövőben.

Mennyire népszerű a megosztott közlekedés (Mol Bubi, Limo)?

A közösségi kerékpár- vagy autómegosztás olyan reális alternatíva a hagyományos gépjárműhasználattal szemben, mely hosszútávon is fenntartható. Elsősorban a városi túlzsúfoltságra és a parkolóhelyekre ad választ. Másrészt az se feledjük, hogy a legtöbb jármű kihasználatlan, tehát logikus megoldás, hogy saját autó helyett megosztottal közlekedjünk.

Valóban sok érv szól mellette, ennek ellenére sokan nem hajlandóak sajátból közösségi járműbe átülni.

Azért sokan átülnek, a felhasználóink száma folyamatosan nő, s egyre nagyobb a szolgáltatás relevanciája is. A Mol Bubi jól mutatja ezt: az eddigi a közbringaszolgáltatás legsikeresebb éve 2015 volt, 652 ezer utazással. Ezt a rekordot az idén megújult kerékpárokkal 100 nap alatt meghaladta a szolgáltatás, szeptember 19-ig pedig már csaknem 850 ezerszer választották a MOL Bubival való közlekedést.

Ebben szerepet játszik az, hogy a felhasználók egyre jobban hozzászoknak a megosztott közlekedés gondolatához. A cél persze az, hogy ne csak egy szűk (kor)csoport használja.

A megosztásos szolgáltatások statisztikája azt mutatja, hogy az idősebb korosztályok és a nők körében még bőven lehetne növekedni.

Mekkora az alternatív mobilitás súlya a cégcsoporton belül?

Inkább önmagukban tekintünk ezekre a szolgáltatásokra. A Mol Fleet Solution flottakezelő például durván 5 ezer autót kezel, ami a flottapiacon nagy, azonban a teljes tevékenységhez mérten alacsony. Az egyes területek növekedését szintén külön-külön kezeljük.

2025-re körülbelül 500 darab elektromos töltővel számolunk, a megosztott közlekedés pedig a fogyasztói igények változásától függ.